Kapunk egy hét élhető nyarat

2022. július. 06 13:14

A következő egy hétben észak, északnyugat felől továbbra is hűvös levegő áramlik fölénk, ezáltal a hőmérséklet csúcsértéke országszerte 30 fok alatt alakul.

Csütörtökön nyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, ott több-kevesebb napsütés, a keleti országrészben pedig napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadékra leginkább a Dunántúl nyugati és délnyugati részén lehet számítani, máshol csak helyenként, kis eséllyel fordulhatnak elől záporok, zivatarok. Az északi, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 30 fok között valószínű.

 

péntek

  • Hazánk nagy részén összefüggőbb felhősáv húzódhat, amely fokozatosan kelet felé halad, mögötte hosszabb-rövidebb időre szinte mindenütt kisüt a nap, ugyanakkor sokfelé erőteljes lehet a gomolyfelhő-képződés.
  • Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél főleg a Dunántúlon sok helyütt megerősödik, néhol viharossá fokozódhat.
  • Zivatar környezetében is lehetnek viharos lökések.
  • A minimum-hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között alakul.
  • A maximum 22 és 28 fok között valószínű.

 

szombat

  • A napsütés mellett gomoly- és fátyolfelhőkre is számíthatunk.
  • Főként keleten néhol előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul.
  • A csúcsérték 23 és 28 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Főleg keleten helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél sok helyütt megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban többnyire 11, 17 fok várható, de a derült, szélvédett részeken 8, 10 fokot is mérhetnek.
  • A délutáni órákban 23, 28 fok valószínű.

 

hétfő

  • A napsütés mellett fátyolfelhőkre és nappali gomolyfelhőkre számíthatunk.
  • Néhol kialakulhat záporeső, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A hajnali 8, 16 fokról 22, 27 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

 

kedd

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés valószínű.
  • Helyenként előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel a keleti, északkeleti országrészben.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A hőmérséklet hajnalban 10 és 17, délután 23 és 29 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatással nem kell számolni. A sok felhő a hangulatunkat kedvezőtlenül befolyásolhatja. A magasban melegedés zajlik, ami kellemetlen tüneteket okozhat.

A légnyomás nem változik jelentősen.