Kapunk egy napfényes pihenőnapot

2021. május. 20 14:22

Pénteken, a délelőtti órákban napos időre készülhetünk, majd délután már több felhő szűri a napfényt. Az elmúlt napokhoz képest nyugodtabb idő érkezik, egy-egy zápor fordulhat csak elő.

Péntek délelőtt napos idő várható, majd délután nyugat felől fátyol- és gomolyfelhők érkeznek, azonban legfeljebb csak az északi, északkeleti megyékben fordulhat elő egy-egy zápor. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, de lehetnek naposabb, illetve borultabb körzetek, időszakok is.
  • A délelőtti óráktól szórványosan valószínű eső, zápor.
  • A kezdetben déli, délnyugati irányú szél nyugatira, északnyugatira fordul, és sok helyütt megerősödik, északkeleten egy-egy viharos lökés is lehet.
  • Hajnalban 5, 13 fok lesz a jellemző.
  • Nagy lesz a kontraszt a hőmérséklet csúcsértékében, míg az északnyugati megyékben mindössze 16, délkeleten 25 fok körüli értékek várhatóak a legmelegebb órákban.

 

VASÁRNAP

  • A nap első felében inkább erősen felhős idő lesz a jellemző, csupán délkeleten lehet szakadozottabb, vékonyabb a felhőzet, később másutt is egyre többfelé vékonyodik, csökken a felhőtakaró.
  • Északon, északnyugaton többfelé, délen helyenként lehet számítani esőre, záporra, északon számottevő mennyiség hullhat.
  • A délkeleti tájakon kezdetben még délies, majd később az ország többi részéhez hasonlóan arrafelé is élénk északnyugati, északi szél fog fújni.
  • A minimum-hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.
  • Továbbra is marad a kettősség, északnyugaton 15, délkeleten 25 fok is valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Az éjszakai óráktól délnyugati felől elkezd megnövekedni, megvastagodni a felhőzet, így délnyugaton kevesebb, északkeleten több napsütésre lehet számítani, majd estétől délnyugat felől elkezd szakadozni a felhőtakaró.
  • Elsősorban az ország északnyugati felén várható elszórtan eső, záporeső, estétől délnyugaton esetleg már zivatar is kialakulhat.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödhet.
  • Hajnalban 4, 13, délután 17, 27 fok várható, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

 

KEDD

  • Éjszaka délnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, ugyanakkor erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • A nap második felében az északnyugati országrészben beborulhat az ég.
  • Többfelé valószínű záporeső, zivatar, heves zivatarok is kialakulhatnak.
  • A kezdetben déli, délnyugati szél északnyugatira fordul és több helyen kísérhetik erős lökések, zivatarok környezetében viharos lökések is várhatók.
  • Továbbra is marad a kettősség a hőmérséklet tekintetében, hajnalban 9, 15, délután 19, 30 fokot mérhetnek, az északnyugati országrészben lesz a hűvösebb őszies, délkeleten a melegebb, nyárias idő.

 

SZERDA

  • Eleinte felhős idő valószínű, majd napközben napos, gomolyfelhős időre van kilátás.
  • A délelőtti órákig keleten még többfelé valószínű zápor, zivatar, napközben már inkább csak helyenként fordulhat elő záporeső.
  • Az északi, északnyugati szelet élénk, helyenként erős, zivatar környezetében viharos lökések is kísérhetik.
  • Még maradhat a viszonylag nagy hőmérséklet-különbség.
  • Hajnalban nyugaton 8, keleten 17, a délutáni órákban az északnyugati tájakon 16, keleten 25 fok is valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.