Kedden még többször fog esni

2019. május. 27 4:55

Délnyugat felől egyre nedvesebb levegő áramlik fölénk. A következő napokban fülledt időre számíthatunk, többfelé záporokkal, zivatarokkal.

Hétfőn napközben dél felől egyre nagyobb területen vastagszik meg a felhőzet, de ennek ellenére is lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok; a legtöbb napsütés keleten, északkeleten ígérkezik. Délelőtt még csak kevés helyen valószínű csapadék, majd délutántól egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként esetleg zivatar is. Megélénkül a déli szél, átmeneti szélerősödés csupán zivatar környezetében lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 26 fok között várható, délnyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb. Késő este 14, 19 fok valószínű.

 

kedd

  • Felszakadozik a felhőzet, majd napközben erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • Sokfelé várható zápor, szórványosan zivatar is kialakulhat.
  • Több helyen megerősödik a déli szél. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 27 fok között alakul.

 

szerda

  • A Dunántúlon többnyire erősen felhős idő várható, keleten szakadozott lesz a felhőzet hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar.
  • Az északnyugatira, északira forduló szél megerősödik.
  • Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 15, 20, keleten 20, 25 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd lassan szakadozik a felhőzet, legkésőbb a Dunántúlon.
  • Kezdetben többfelé, majd egyre kevesebb helyen várható eső, zápor.
  • Az északi, északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14, 21 fok között alakul.

 

péntek

  • Eleinte változóan felhős idő várható, majd kelet felől megnövekszik a felhőzet.
  • Keleten többfelé, másutt néhol alakulhat ki eső, zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél erős, helyenként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 22 fok között alakul.

 

szombat

  • Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd felszakadozik a felhőzet.
  • Több helyen valószínű zápor, néhol zivatar.
  • Az északi szél erős, helyenként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.