Keleten tart ki legtovább a meleg

2019. március. 18 5:11

Hajnalban hidegfront érkezett, mely az ország nagy részén visszaveti a hőmérsékleteket. Nagy különbség alakul ki azonban kelet és nyugat között: a Tiszántúlon még hétfőn is jóval melegebb lesz a megszokottnál.

Hétfőn nyugat felől lassan tovább folytatódik a felhőzet-növekedés, de az Alföldön akár többórás napsütésre is számíthatunk. Délelőtt elsősorban a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében fordulhat elő eső, záporeső, majd a csapadéksáv kelet felé helyeződik át, és estétől már a Tiszántúlon is eshet. Az északnyugati szelet főként az ország nyugati felében kísérhetik erős, eleinte néhol még viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 18 fok között várható, délkelet felé haladva mérhetjük majd a magasabb értékeket. Késő este 5-7 fok várható.

 

KEDD

  • Többnyire erősen felhős idő várható, majd a nap második felében északnyugat felől nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Reggelig elszórtan, napközben helyenként fordulhat elő eső, zápor.
  • Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Reggelre délkeleten is felszakadozik, csökken a felhőzet, majd gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gomolyfelhős, napos idő várható, de keleten, északkeleten időszakosan több lehet a felhő.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • A változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északnyugati szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.