Képgalériában mutatjuk, merre várhatók viharok

2025. augusztus. 02 10:05

A felettünk húzódó hidegfront szombat estétől ismét egyre több helyen biztosít kedvező feltételeket záporok, zivatarok kialakulásához.

Napközben még csak néhány helyen, majd szombat kora estétől nyugat felől egyre több helyen számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Ahol több intenzív csapadékgóc is átvonul, arrafelé 10 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék is hullhat. 

Az alábbi összeállításban a legfrissebb modelleredmények alapján térképeken szemléltetjük az esők várható területi eloszlását szombat este 19 óra és vasárnap délután 16 óra között.

A térképek a csapadék intenzitását jelölik. A kékes árnyalatok gyenge, a zöldes közepes, míg a sárga és piros színek erős csapadékintenzitást jeleznek.  

Folyamatosan frissülő radarképeinken megnézhetitek, hogy merre hullik csapadék az országban, az aktuális információkért pedig érdemes figyelemmel kísérni veszélyjelzés oldalunkat is.

Az alábbi galériát megnyitva a jobb oldalon, fent látható az előrejelzett időpont.

22 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

A légnyomás nem változik.