Kiadós eső érkezhet a héten

2023. október. 24 5:07

Kedd délutántól változékonyra fordul az idő, szerdán, illetve pénteken is többfelé eleredhet az eső. Több helyen jelentősebb mennyiség is összejöhet.

Kedden a réteges felhőzet az Északi-középhegység és Sopron térségében maradhat meg legtovább, másutt a látási viszonyok javulását követően szűrt napsütésre számíthatunk, majd nyugat felől mindenütt beborul az ég. Késő délutánig, estig csak néhol fordulhat elő gyenge eső, szitálás, ezt követően viszont már egyre több helyen várható csapadék. A déli szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 19 és 25 fok között valószínű, de a tartósabban felhős tájakon ennél pár fokkal hűvösebb marad az idő. Késő este 15, 20 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.