Ködbe vész a jövő hetünk

2020. december. 11 13:46

Vasárnap a keleti országrész kivételével helyenként felszakadozik a felhőzet, reménykedhetünk némi napsütésben, ezt követően azonban borult, párás, ködös idő jön: hosszú ideig nem látjuk a Napot.

Szombaton erősen felhős vagy borult, néhol tartósabban párás időnk lesz, de helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet, így néhol rövid időre előbukkanhat a nap. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb szitálás, gyenge eső fordulhat elő. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon olykor megélénkülhet a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 6 fok között várható, de ahol szakadozik a felhőzet, ott kissé enyhébb lehet az idő.

 

VASÁRNAP

  • Eleinte túlnyomóan borult, párás, helyenként ködös idő várható. Napközben a köd megszűnik, főként a nyugati és a középső országrészben elvékonyodik, helyenként felszakadozik a felhőzet.
  • Szórványosan, délután elsősorban keleten előfordul szitálás, kisebb eső.
  • Éjjel, hajnalban néhol még ónos szitálás, a hegyekben hószállingózás is lehetséges.
  • Az északnyugati, északi szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Gyengén felhős, napos, és rétegfelhőzettel borított, ködös területek egyaránt lesznek, utóbbi elsősorban a Duna-Tisza közén, és a Kelet-Dunántúlon. Estétől terjeszkedik a rétegfelhőzet, illetve a köd.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de helyenként előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

 

KEDD

  • A köd és rétegfelhőzet kevés helyen vékonyodik el, szakadozik fel.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de helyenként előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás.
  • Az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Nagyrészt erősen felhős, illetve borult, párás időre számíthatunk.
  • Tartósan ködös területek is várhatók.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de helyenként előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás.
  • A délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Nagyrészt borult, párás időre számíthatunk. Inkább csak a Dunántúlon vékonyodhat el, szakadozhat fel néhol a felhőzet.
  • Tartósan ködös területek is várhatók.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső, éjjel néhol ónos szitálás.
  • A délkeleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Napközben megnövekszik a felhőzet és holnap már egy hidegfront okozhat kellemetlen tüneteket. A lágyszárú allergénnek közül a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakulhat. Zivatarok környezetében az allergiások tünetei rosszabbodhatnak. Aztán az eső kimossa a virágport átmenetileg a légkörből.

A légnyomás a nap végén emelkedni kezd.