Komoly esők érkeznek a jövő héten

2021. október. 28 4:52

A következő napokban még száraz időre számíthatunk, majd hétfőtől nyugat felől nedvesebb levegő érkezik fölénk, csapadékosra fordul időjárásunk.

Csütörtökön túlnyomóan derült, napos idő várható, de a nyugati, délnyugati határ közelében a köd tartósabban megmaradhat, ott csak késő délelőtt oszlik fel teljesen. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, napközben Sopron és a Fertő-tó környékén megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő este 2, 7 fok valószínű.

 

péntek

  • Az éjszaka képződő ködfoltok feloszlását követően túlnyomóan derült, napos időre lehet számítani.
  • A többnyire mérsékelt délkeleti, keleti szél a Dunántúlon időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

szombat

  • Az éjszaka képződő köd, illetve rétegfelhőzet feloszlását követően általában derült vagy gyengén felhős, napos idő lesz.
  • Csapadék nem várható.
  • A délkeleti szél több helyen megélénkülhet.
  • Hajnalban -3, +7, a délutáni órákban általában 11, 17 fokot mérhetnek.

 

vasárnap

  • Hajnalra több helyen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet.
  • A ködfoltok megszűnnek, a felhőzet kiterjedése csökken, összességében több órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti szelet élénk, a Dunántúl északi felén helyenként erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +7, a maximum 11 és 17 fok között várható.

 

hétfő

  • Az éjszaka képződő ködfoltok zsugorodnak, megszűnnek.
  • Napközben először a Dunántúlon, később keletebbre is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Délután a nyugati országrészben már eső, zápor is előfordulhat.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban -1 és +8, kora délután 11 és 17 fok között valószínű.

 

kedd

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • A déli, majd az átmenetileg északnyugatira forduló szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a csúcsérték 9 és 15 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.