Komoly lehűléssel, zivatarokkal érkezik a hétvégi hidegfront

2022. július. 28 5:15

Péntekig marad a kánikula, azonban jelentős változás közeleg. Markáns hidegfront éri el hazánkat szombaton, mely több fokos lehűlést és nagy területen záporokat, zivatarokat hoz.

Csütörtökön többnyire napos idő valószínű fátyol- és gomolyfelhőkkel. Elsősorban a hegyekben alakulhat ki egy-egy zápor, kis eséllyel zivatar. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű. Késő este 23, 29 fokot mérhetünk.

 

PÉNTEK

  • A fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett napos idő lesz a jellemző. Estétől északnyugat felől megvastagszik a felhőzet.
  • A nap első felében elvétve lehet csapadék. A délutáni, esti óráktól főleg nyugaton és északon szórványosan előfordulhat zápor, zivatar.
  • Helyenként megélénkül a keleti, délkeleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 13 és 22, délután 31 és 37 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. A késő délutáni, esti óráktól nyugat felől határozottabban csökkenhet a felhőzet.
  • Több helyen várható eső, zápor, zivatar.
  • Az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, zivatar térségében viharossá fokozódhat.
  • A minimum-hőmérséklet általában 16 és 23, a maximum többnyire 24 és 32 fok között valószínű, keleten, délkeleten a délelőtti órákban ennél melegebb is lehet.

 

VASÁRNAP

  • Főként hazánk északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős tájak is lehetnek, másutt inkább gomolyfelhős, napos idő valószínű.
  • Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán még több helyen előfordulhat eső, zápor, zivatar, másutt csak elvétve alakulhat ki zápor.
  • Az északnyugati szél nagy területen lesz erős, helyenként viharos.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős részeken ennél hűvösebb is lehet.
  • A csúcsérték általában 22 és 28 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Az ország nagy részén gomolyfelhős, napos idő valószínű, kezdetben északkeleten lehet még több felhő.
  • Az ország nagyobb részén legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő, északkeleten délutánig nagyobb a csapadék esélye.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati, északi szél.
  • A hajnali 8, 17 fokról általában 26 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten hűvösebb lehet.

 

KEDD

  • Általában sok napsütésre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Néhol előfordulhat zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet 10, 19, a maximum 27 és 32 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.