Komoly szélviharral süvít el a hétvége

2022. január. 27 5:09

Több front is átvonul hazánkon a következő napokban, nagy területen megerősödik a szél. Pénteken viharos, vasárnap erősen viharos széllökésekre is számítani kell.

Csütörtökön alapvetően sok lesz felettünk a felhő, de az ország nagy részén néhány órás szűrt napsütésre számíthatunk. Ezzel szemben a Tiszántúlon tartósan borult maradhat az ég. Napközben számottevő csapadék nem valószínű, estétől egy csapadékzóna érkezik, amelyből vegyes halmazállapotú csapadék elsősorban az északi országrészben lehet. A déli, délnyugati szél napközben a Duna-Tisza közén, míg estétől az északnyugati szél az Észak-Dunántúlon erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű, északkeleten a borult idő miatt fagypont körül maradhat a csúcshőmérséklet. Késő este -3, 2 fok várható.

 

PÉNTEK

  • Éjjel frontális felhőzet vonul dél felé, délelőtt elhagyja az országot. Ezt követően felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel. Főleg a Dunától keletre nagyobb, vastagabb felhőtömbök is lehetnek.
  • Éjjel elsősorban az ország északkeleti felén valószínű gyenge havazás, havas eső, néhol eső, esetleg ónos eső. Napközben elszórtan zápor, a délutáni, esti óráktól egyre inkább havas eső zápor, hózápor lehet, de néhol ónos eső sem kizárt.
  • Az északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérik erős, időnként viharos lökések. Kevésbé szeles területek az északkeleti és a délnyugati megyékben lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2 és +3 között várható, de az átmenetileg gyengébben felhős, kevésbé szeles, fagyzugos tájakon ennél hidegebb időre számíthatunk.
  • Délutánra általában 6 és 9 fok közé melegszik fel a levegő, ennél hidegebb idő az északkeleti határ közelében valószínű.

 

SZOMBAT

  • Általában gyengén vagy közepesen felhős, napos időre számíthatunk, majd nyugat, északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Délutánig számottevő csapadék nem várható. Késő délutántól, estétől főleg az ország északkeleti felén-kétharmadán szórványosan előfordulhat csapadék: nyugatabbra az esőnek, kelet, északkelet felé haladva a havas esőnek, hónak van nagyobb esélye.
  • Az északnyugati szél délnyugatira fordul, helyenként erős lökések is kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet döntően -5 és +1 fok között valószínű, azonban a kevésbé felhős, szélcsendes, fagyzugos tájakon ennél hidegebb is lehet.
  • A maximum-hőmérséklet általában 3 és 7 fok között alakul, de az északkeleti határnál hidegebb időre van kilátás.

 

VASÁRNAP

  • Napközben felszakadozik, csökken a felhőzet, a felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
  • A nap első felében szórványosan, majd csak néhol valószínű csapadék: zöme eső lehet, de főként az északkeleti megyékben, illetve a hegyekben havas eső, hó is hullhat.
  • Nagy területen viharossá fokozódhat a nyugatira, északnyugatira forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között várható, de még a késő esti órákban a kevésbé felhős északkeleti vidékeken -3, -7 fokot is mérhetnek.
  • A csúcsérték 4 és 11 fok között alakul, északkeleten valószínű a hidegebb, délnyugaton, nyugaton pedig az enyhébb idő.

 

HÉTFŐ

  • A nap első felében főleg fátyolfelhőzet sodródhat fölénk északnyugat felől, második felében erősen megnövekedhet, megvastagodhat a felhőtakaró.
  • A nap második felében már több helyen előfordulhat csapadék (zöme eső lehet, de főként az északkeleti megyékben és a hegyekben havas eső, hó is hullhat).
  • Az északnyugati, majd délnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és -1, a maximum általában 4 és 10 fok között várható, de északkeleten ennél alacsonyabb értékeket is mérhetnek.

 

KEDD

  • Felszakadozik, csökken a felhőzet, az ország nagy részén több órára is kisüthet a nap, majd északnyugat felől ismét több felhő érkezhet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de néhol előfordulhat szitálás, gyenge eső, hószállingózás.
  • Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, időnként erős lökések.
  • Hajnalban -8 és +1, délután általában 2 és 7 fok közötti értékeket olvashatunk le a hőmérőkről.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.