Komoly viharokat hoz estétől a hidegfront

2018. június. 21 5:17

A hidegfront előtt csütörtökön napközben még erős délnyugati áramlással érkezik a meleg levegő hozzánk, majd késő délutántól a front hírnökeként egyre több zivatar fejlődik ki hazánk felett.

Csütörtökön a gomoly- és fátyolfelhők mellett országszerte több órára kisüt a nap. Eleinte főként keleten, majd estefelé északnyugaton is elszórtan számíthatunk záporra, zivatarra. A heves, nagy csapadékkal járó zivatarok várhatóan csütörtökön este érik el hazánkat. Megélénkül, az Észak-Alföldön és a Kisalföldön időnként megerősödik a délnyugati szél, de szélerősödés zivatarok környezetében is várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű. Késő este 20, 25  fok várható.

 

péntek

  • Kezdetben borult lesz az ég, majd délutántól északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, zápor, zivatar. Villámlás már csak keleten valószínű.
  • Az északnyugati, északi szél több helyen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

 

szombat

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Helyenként alakulhat ki zápor.
  • Az északnyugati szelet több helyen erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett délelőtt több, délután kevesebb napsütés valószínű.
  • Helyenként eső, zápor is lehet.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon élénk lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

 

hétfő

  • A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütés valószínű.
  • Helyenként zápor is lehet.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

 

kedd

  • Napos idő várható többnyire kevés gomolyfelhővel.
  • Elvétve alakulhat ki zápor.
  • Az északi, északkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.