Komolyabb eső érkezik az enyhüléssel

2022. szeptember. 22 13:16

A következő napokban néhány fokkal melegszik időjárásunk, de vasárnaptól már egyre több helyen kell ismétlődő esőre számítani.

Pénteken a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, sőt keleten még erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, ugyanakkor számottevő csapadék ott sem valószínű. A nyugatias szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható.

 

szombat

  • Átmenetileg megnövekszik a fátyolfelhőzet, majd az alacsonyabb szinteken is egyre vastagabb felhők érkeznek.
  • A nap második felében már lehetnek kisebb-nagyobb szakadozások a felhőtakaróban.
  • Hajnalban helyenként pára, köd képződhet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szelet több helyütt élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban jobbára 1 és 8, délután 16 és 22 fok között alakul a hőmérséklet.

 

vasárnap

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan előfordulhat eső, zápor, nagyobb eséllyel a nap második felétől.
  • Hajnalban helyenként pára, köd képződhet.
  • A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, néhol megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 5 és 11, a délutáni csúcshőmérséklet 15 és 22 fok között várható, délen a magasabb értékekkel.

 

hétfő

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lehet az ég.
  • Több helyen előfordulhat eső, záporeső.
  • A déli, délnyugati szelet sokfelé élénk, néhol időnként erős lökések kísérhetik.
  • A hajnali 7, 13 fokról általában 15 és 23 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, délen valószínűek a magasabb értékek.

 

kedd

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen számítani lehet esőre, záporra.
  • Sokfelé megerősödhet a déli, délkeleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 10, 16, délután 16, 23 fok között valószínű.

 

szerda

  • Közepesen vagy erősen felhős lesz ég.
  • Több helyen valószínű csapadék.
  • A déli, délkeleti szél élénk, időnként erős lesz.
  • A minimum-hőmérséklet 11 és 17, a maximum-hőmérséklet 14 és 23 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.