Különleges időjárási körülményeket tartogat a következő hétvége

2025. szeptember. 29 13:30

Pénteken egy mediterrán ciklon közelíti meg hazánkat, amely a keleti tájakon borongós, esős időt okoz. Ezzel szemben nyugaton napos, száraz időre lehet számítani.

Kedden a nyugati, délnyugati tájakat beborító vastag felhőzet csak lassan terjeszkedik keleti irányba, a késő délutáni, esti órákban megközelítőleg az ország délnyugati felét, kétharmadát érinti. Előtte az ország nagy részén többórás napsütésre számíthatunk gomolyfelhő-képződés mellett. A gomolyfelhőkből kevés helyen zápor, zivatar – néhol jégdara kíséretében – , az összefüggő, vastag felhőzetből néhol csepergő eső előfordulhat. Az északias szél inkább csak a Zemplénben, valamint a Bodrogközben élénkülhet meg, másutt döntően mérsékelt marad. Délutánra általában 10 és 16 fok közé melegszik fel a levegő.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Kezdetben még nincs fronthatás, aztán este egy hidegfront átrobog az éjszaka folyamán felettünk. Nyomában a szél megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. Gyakoribb lehet a fejfájás, migrén, szédülés. Vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok jelentkezhetnek és felerősödhetnek az ízületi és reumatikus fájdalmak.

A légnyomás csökken.