Lassú enyhülés veszi kezdetét

2021. február. 14 5:09

Bár az éjszakai órákban még kemény fagyra számíthatunk, sőt, néhol továbbra is mínusz 20 fok közelébe süllyedhet a hőmérséklet, napközben már nagy területen fagypont felett alakul a maximum, napról napra enyhül az idő.

Vasárnap napos idő várható, az ország déli, illetve keleti kétharmadára összpontosulnak a gomolyos rétegfelhők. Az északi, északkeleti szél megélénkül, összességében többfelé lesz erős. A Dunántúli-középhegységben, a Balaton mellett viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok körül alakul. Ugyan jórészt mindenütt pozitív tartományban alakul majd a hőmérséklet, de az erős szél sokat ront majd a hőérzetünkön. Késő este -5, -10 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Általában sok napsütésre számíthatunk, inkább csak az északkeleti, keleti országrészben lehetnek időnként erősebben felhős körzetek. Estétől északnyugat, nyugat felől összefüggőbb felhőzet érkezhet, de ebből még nem valószínű csapadék.
  • Az északkeleti, keletii országrészben itt-ott hózápor kialakulhat.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -12 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas vidékeken -13, -19 fokot is mérhetnek.
  • Délután -3, +4 fok lesz a jellemző.

 

KEDD

  • A keleti országrészben jobbára gyengén felhős időre van kilátás, általában többórás napsütéssel. A Dunántúlon többnyire közepesen vagy erősen felhős idő valószínű.
  • A Dunántúlon elszórtan előfordulhat hószállingózás, havazás is.
  • Helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -4 és -12 fok között alakul, azonban a derült, szélvédett, havas tájakon -13, -19 fokot is mérhetnek.
  • Délután is csupán -3, +4 fok várható.

 

SZERDA

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Az éjszakai, reggeli órákban elszórtan valószínű hószállingózás, nyugaton néhol havas eső, ónos eső is. Napközben több helyen hullhat hó, az ország nyugati, délnyugati harmadán inkább eső eshet, estétől pedig néhol ónos eső is lehet.
  • A délkeleti, estétől a Dunántúlon az északnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérik.
  • Hajnalban a nyugati tájakon -2, -7, keleten -8, -13 fokot olvashatnak le a hőmérőkről, de egyes szélvédett, havas részeken -14, -19 fokig is süllyedhet a hőmérséklet.
  • Kora délután többnyire -3, +6 fokot mérhetnek.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Változóan felhős időre lehet számítani több-kevesebb napsütéssel, majd estétől sokfelé ismét erősen megnövekedhet a felhőzet.
  • Napközben átmenetileg mindenütt megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati, majd délkeletire forduló szél több helyütt megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton +1 és -3, keleten általában -3 és -8 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas tájakon -9, -15 fokot is mérhetnek.
  • Kora délután -2, +7 fok várható, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton az enyhébb időjárás.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan előfordulhat csapadék: északkeleten inkább hó, havas eső, másutt az esőnek van nagyobb esélye.
  • A déli, délutántól az északnyugati szelet több helyen élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nyugaton +1 és -4, keleten általában -5 és -10 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas tájakon -11, -15 fok is lehet.
  • Kora délután 0, +10 fok várható, északkeleten várható a hidegebb, délnyugaton az enyhébb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás