Ma többfelé szakadni fog a hó

2018. január. 21 5:09

Az ország déli és nyugati megyéit leszámítva ma hamisítatlan téli időben lesz részünk. Az intenzív havazás fokozatosan a középső területekről a Tiszántúlra helyeződik át.

Vasárnap nagyrészt borult lesz az ég, csak késő délután kezd nyugat felől szakadozni a felhőzet. A reggeli órákban a Dunántúlról a Duna-Tisza közére és az Északi-középhegység térségére is átterjed a havazás, illetve a hó mellett délen havas eső, eső is előfordulhat. A Nyugat-Dunántúlon délelőtt szűnik, majd a délután második felére súlypontjával az Alföld keleti része fölé helyeződik a csapadék. A szél napközben egyre nagyobb területen északira fordul, megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható. Késő este +1, -5 fok várható.

 

hétfő

  • Kezdetben túlnyomóan napos idő lesz, majd délután nyugat felől felhősödés kezdődik, estére a Dunántúlon, éjfélre mindenhol beborul.
  • Késő délutántól a Dunántúlon helyenként havazás, késő estétől a Nyugat-Dunántúlon eső, ónos eső is kialakulhat.
  • Az északias, majd a délkeletire forduló szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -2 fok között alakul, de a derült, havas helyeken -12, -10 fok sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható.

 

kedd

  • Délelőtt erősen felhős lesz az ég, majd délután fokozatosan csökken a felhőzet.
  • Több helyen várható csapadék: a Dunától keletre és a Dunántúl keleti részén inkább havazás, másutt havas eső, eső valószínű, de reggel a Dunántúlon néhol ónos eső is lehet.
  • Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunától keletre -8 és -4, másutt -4, +1 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között valószínű

 

szerda

  • A reggeli pára- és ködfoltok feloszlása után több órás napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem várható.
  • A déli szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Borult, ködös, illetve kevésbé felhős, napos tájak egyaránt lesznek.
  • A borult tájakon jelentéktelen szitálás előfordulhat.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között, a szelesebb tájakon +2 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.

 

péntek

  • Jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, foltokban ködös, párás marad a levegő.
  • Elsősorban nyugaton és északon alakulhat ki eső, havas eső, a hegyekben havazás.
  • A déli, délkeleti, majd az északnyugatira forduló szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +7, a szelesebb tájakon 7 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.