Máris vége a 20 fok feletti, enyhe időnek

2021. október. 21 5:03

Csütörtökön még enyhe időben lesz részünk, néhol 24 fok is lehet. Hőérzetünkön sokat ronthat a viharos szél. Hidegfront érkezik, mely hétvégétől visszahozza a fagyos éjszakákat és a hűvös őszi időt.

Csütörtök délelőtt többnyire napos, fátyolfelhős lesz az ég, északkeleten lehet több felhő. A déli órákban a Dunántúlon és középen, délután a Tiszántúlon is erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég. Ekkor előbb az északnyugati, északi országrészben, majd másutt is kialakulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szél sokfelé viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Késő este 12, 15 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Átmeneti felszakadozások mellett erősen felhős, illetve borult idő lesz a jellemző, majd a késő délutáni, esti óráktól észak felől határozottabban csökken a felhőzet.
  • A nap első felében a Dunántúlon és az Alföldön több helyen számítani kell esőre, záporra, délután szórványosan, estétől csak néhol valószínű csapadék.
  • A nyugati, délnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban 4 és 14 fok között alakul. A csúcsérték általában 12 és 18 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • A déli, délnyugati megyékben maradhatnak erősen felhős területek a délutáni órákig. Másutt a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap.
  • Helyenként előfordulhat zápor, nagyobb eséllyel a délnyugati és az északkeleti megyékben.
  • Vasárnapra virradóra az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben nem kizárt egy-egy hózápor.
  • Az élénk északnyugati, nyugati szelet néhol erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban -4, +8, kora délután 11, 15 fok valószínű.

 

VASÁRNAP

  • A hajnali ködfoltok megszűnését követően általában többórás napsütésre számíthatunk, ugyanakkor főleg az ország északkeleti, keleti harmadán több gomolyfelhő képződhet.
  • Számottevő csapadék nem várható, de az északkeleti megyékben elvétve előfordulhat zápor, a hegyekben esetleg hózápor.
  • Helyenként megélénkül az északi, majd délkeleti szél.
  • A hajnali -5,+3 fokról délutánra 10, 15 fokig melegszik fel a levegő.

 

HÉTFŐ

  • A köd, illetve rétegfelhőzet feloszlását követően általában több órára kisüt a nap, majd fátyolfelhők érkezhetnek.
  • Csapadék nem várható.
  • Helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél.
  • A hajnali -5, +3 fokról délutánra 10, 16 fokig emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • A hajnali köd, illetve rétegfelhőzet feloszlása után főleg a Tiszántúlon több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, de nyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezhet és a nap második felében meg is vastagodhat a felhőtakaró.
  • Szórványosan valószínű eső, zápor.
  • Néhol időnként megélénkül a délkeleti, keleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet -4 és +4, a maximum 9 és 15 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.