Markáns időjárás-változás közeleg

2022. március. 30 5:01

A napsütéses, meleg időjárástól hosszabb időre búcsút kell vennünk. Hűvös, csapadékos, gyakran szeles időre van kilátás a következő napokban.

Szerdán a fátyolfelhőzet határozottabban majd csak a délután folyamán vastagszik meg délnyugat felől, addig hosszabb-rövidebb idejű szűrt napsütés várható. Késő délutántól, estétől megnő a csapadékhajlam, kisebb eső, zápor egyre nagyobb eséllyel alakulhat ki. A délnyugati szelet napközben sokfelé élénk, főként északnyugaton erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. Késő este 8, 13 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Túlnyomóan borult lesz az ég.
  • Több hullámban valószínű eső, zápor.
  • Országszerte várható csapadék, nagy területen van esély kiadós mennyiségre.
  • A kezdetben déli, délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten északira fordul és arrafelé erős lökések is lehetnek.
  • A hajnali 5, 11 fokról délutánra általában 10 és 15 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a Dél-Alföldön kicsit magasabb is lehet a csúcsérték.

 

péntek

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, a nap második felében lehetnek szakadozások a felhőzetben.
  • Sokfelé számíthatunk esőre, záporra, a csapadék nagy része a nap első felében valószínűbb.
  • Az északnyugatira, északira forduló szelet nagy területen kísérhetik erős lökések.
  • Hajnalban 3 és 12 fok között alakul a hőmérséklet, majd délutánra 6 és 17 fok közé melegszik a levegő, északon az alacsonyabb, délkelet felé haladva a magasabb értékekkel.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak néhol lehetnek szakadozások a felhőzetben.
  • Kisebb eső, zápor akár többfelé lehet, van esély halmazállapot-váltásra is.
  • Az északi szelet többfelé kísérhetik erős lökések.
  • A minimum-hőmérséklet 0 és +6, a maximum 3 és 12 fok között várható, nyugaton és északkeleten lehet hidegebb, délkeleten pedig a legenyhébb az idő.

 

vasárnap

  • Felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Csökken a csapadékhajlam, már csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor.
  • Az északi szelet több helyen erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalra -2 és +4 fok közé hűl le a levegő, majd a délutáni órákban 4 és 9 fok közötti értékeket mérhetünk.

 

hétfő

  • Felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, csak néhol lehet kisebb mennyiségű csapadék.
  • A nyugati szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • Hajnalra általában -5 és 0 fok közé hűl le a levegő, majd délután 5 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.