Markáns időjárási fordulatot tartogat a hétvége

2022. december. 06 13:08

A következő napokban még az ilyenkor szokásosnál enyhébb időre számíthatunk, majd a hétvégén komoly hidegbetörés éri el térségünket. Az esőt nyugat felől egyre több helyen havazás váltja fel.

Szerdán zsugorodik a rétegfelhőzet, fokozatosan javulnak a látási viszonyok. A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett északon több, míg délen kevesebb napsütés várható. Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szelet az északi megyékben élénk, olykor erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között várható, magasabb értékeket a kevésbé felhős tájakon mérhetünk.

 

csütörtök

  • Éjjel több helyen képződhet köd, majd délnyugat felől felhősödés kezdődik, de előtte az északkeleti tájakon még pár órára kisüthet a nap.
  • Szórványosan előfordulhat szitálás, kisebb eső.
  • Az északi, északnyugati hegycsúcsokon néhol átválthat a halmazállapot.
  • A keleties szelet néhol időnként élénk lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban -6, +3, kora délután 2 és 6 fok között alakul.

 

péntek

  • Döntően borult időre számíthatunk, inkább csak átmeneti vékonyodások, szakadozások lehetnek a felhőzetben.
  • Sokfelé várható eső, zápor.
  • A délkeleti, déli szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A reggeli órákban -3, +4, kora délután 3, 14 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb, délkeleten az enyhébb idő.

 

szombat

  • Borult lesz az ég.
  • Továbbra is sokfelé várható eső, zápor, az Alpokalján már a havas esőnek, havazásnak is nő az esélye.
  • A Dunántúlon megerősödhet az északnyugatira forduló szél.
  • A minimum-hőmérséklet 2 és 9, a maximum 3 és 14 fok között alakul, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

 

vasárnap

  • Borult lesz az ég, majd napközben szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet.
  • Sokfelé várható csapadék: az esőt nyugat felől egyre inkább havas eső, havazás válthatja fel, majd szűnni kezd a csapadék.
  • Sok helyütt megerősödhet az északnyugati, nyugati szél, főleg az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek.
  • A hajnali 0, +8 fokról 1 és 12 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, a keleti megyékben lesz a melegebb.

 

hétfő

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Kelet felé kivonul hazánkból a csapadékzóna, majd mögötte helyenként alakulhat ki hózápor.
  • Sokfelé megerősödhet az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban -8, +1 fok valószínű, az esetlegesen hóval fedett, szélárnyékos helyeken lesz a hidegebb.
  • Kora délután -2, +3 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.