Mediterrán ciklont kapunk az év első hétvégéjére

2024. január. 03 5:23

Szombaton egy mediterrán ciklon helyeződik térségünk fölé. Országszerte számíthatunk esőre, amelyet vasárnap délutántól egyre több helyen havazás vált fel.

Szerdán eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, és főként a keleti és déli tájakon gyenge eső is előfordulhat. Késő délelőttől nyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap, az ekkor kialakuló gomolyfelhőkből pedig elszórtan alakulhatnak ki záporok, esetleg egy-egy helyen zivatar is. A délnyugati, déli szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 15 fok között valószínű. Késő este 4, 10 fokra számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Mediterrán ciklont kapunk az év első hétvégéjére

1 / 6
Csütörtökön napközben az összefüggőbb frontfelhőzet kelet felé elvonul, mögötte északnyugat felől érkező és gyakran összeálló felhőtömbök zavarják a napsütést. A front c...sapadékzónája délelőtt kelet felé elvonul, mögötte elszórtan fordulhat elő záporos csapadék. A délnyugati, majd nyugati, északnyugati szelet sokfelé élénk, az ország északkeleti felén erős, helyenként viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között alakul, a szélvédett, kevésbé felhős nyugati határnál lehet esetleg gyenge fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között valószínű, a Dél-Dunántúlon lesz a legmelegebb.
Fotó megosztása: