Még hosszú ideig kitart a változékony, záporokkal tarkított idő

2021. május. 14 5:03

Záporok, zivatarok érkezésére készülhetünk a következő időszakban is. Gyökeres változás időjárásunkban a jövő hét végén veheti kezdetét.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Dél-Dunántúlon azonban csökken a felhőzet, pár órára a nap is kisüt. Kezdetben többfelé, majd egyre inkább keleten, északkeleten várható eső, emellett a Dél-Dunántúlon délután helyenként záporok, zivatarok alakulnak ki. A nyugati, délnyugati szél időnként megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű. Késő este 11, 16 fok várható.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka nagy területen csökken a felhőzet. Napközben dél felől erősen megnövekvő magasszintű felhőzet mellett gomolyfelhő-képződés is várható, így több-kevesebb – jobbára szűrt – napsütésre is számíthatunk.
  • Szórványosan alakul ki zápor, zivatar.
  • A légmozgás többnyire mérsékelt marad, zivatar környezetében lehet szélerősödés.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, délelőtt a Dunántúlon, délután keletebbre is.
  • Kezdetben több helyen várható eső, zápor, elszórtan zivatar, délután már csak a Dunától keletre valószínű csapadék, de ott is egyre kevesebb helyen.
  • Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Zivatar térségében viharossá is fokozódhat a szél.
  • A hajnali 9, 14 fokról 17, 22 fokig emelkedik a hőmérséklet.

 

HÉTFŐ

  • A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Többfelé kell záporra, zivatarra számítani.
  • A Tiszántúlon a délnyugati, másutt az északnyugati, nyugati szél élénkülhet meg, illetve helyenként erős széllökések is lesznek, zivatar környezetében pedig a szél viharossá is fokozódhat.
  • Hajnalban 6, 13, a legmelegebb délutáni órákban 16, 22 fok valószínű.

 

KEDD

  • Változóan felhős időre van kilátás legalább néhány órás napsütéssel.
  • Elszórtan záporeső várható.
  • Az északnyugati, nyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik.
  • Hajnalban 6, 12, délután 15, 21 fokot mérhetnek.

 

SZERDA

  • Változó felhőzet mellett legalább néhány órára kisüt a nap.
  • Elszórtan fordulhat elő zápor.
  • Élénk vagy erős lökések kísérik a nyugati, északnyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Az ország keleti felén még tartja magát a frontálzóna. Így az ott élők tapasztalhatnak továbbra is kellemetlen tüneteket. Görcsös migrénes fejfájás kialakulhat. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet. Érdemes fényvédő krémet használni a leégés ellen, mert az erős szélben nem érezzük a napsütés erejét. A pázsitfűfélék pollenje nagyon magas koncentrációban van jelen a légkörben.

A légnyomás nem változik.