Meg kell barátkoznunk a szeles idővel

2022. december. 12 5:19

Élénk, néhol erős széllökések kísérik a hét nagyobb részét. Ma főként északkeleten eshet hó, majd legközelebb a hét második felében nyílik lehetőség a halmazállapot-váltásra egy újabb mediterrán ciklonnak köszönhetően.

Hétfőn a Dunától keletre is csökken a felhőzet, ugyanakkor északon, északkeleten maradhatnak erősen felhős tájak. Arrafelé további havazás, hózápor fordulhat elő, délutántól csökkenő intenzitással és területi kiterjedtséggel. A nyugati szelet elsősorban a Győr-Budapest-Szolnok széles sávjában kísérik erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul. Késő este -2, -7 fok valószínű.

 

KEDD

  • Hajnalban főleg északkeleten lehetnek ködfoltok, illetve rétegfelhőzet, amely megszűnik.
  • Általában gyengén felhős, napos idő valószínű. Estétől nyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezhet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati, majd déli, délkeleti szelet többfelé kísérhetik élénk lökések.
  • Hajnalban általában -9, -3 fokot mérhetünk, de a szélvédett északkeleti völgyekben hidegebb lesz.
  • Kora délután -3, +3 fok várható.

 

SZERDA

  • Átmeneti szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk.
  • Helyenként előfordulhat hószállingózás, szitálás, ónos szitálás, majd gyenge eső is.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délkeleti szél.
  • Hajnalban általában -9, -3 fokot mérhetünk, de a szélvédett északkeleti völgyekben hidegebb lehet.
  • A csúcshőmérséklet -3 és +4 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Jobbára erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Eleinte kevés, a délutáni, esti óráktól több helyen előfordulhat eső.
  • Főleg délelőttig, elsősorban északon, északkeleten a hegyekben ónos szitálás, hószállingózás is előfordulhat.
  • A keleti, délkeleti szél néhol megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban általában -7 és +2 fok között alakul.
  • A maximum 0 és +7 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Átmeneti szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős idő várható.
  • A nap első felében több helyen várható eső. A nap második felében átmenetileg kevesebb, majd ismét több helyen valószínű csapadék.
  • Az esőt helyenként havas eső, hó válthatja.
  • A délnyugati, majd északnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A minimum általában -4 és +4 fok között alakul.
  • A csúcshőmérséklet többnyire 2 és 9 fok között valószínű, de a délkeleti országrészben 10, 13 fokot is mérhetnek.

 

SZOMBAT

  • Kezdetben jobbára erősen felhős vagy borult idő valószínű, a nap második felében nyugat felől felszakadozhat a felhőzet.
  • Egyre kevesebb helyen valószínű havazás, hózápor.
  • Kezdetben főleg délkeleten, keleten eső, ónos eső, havas eső is előfordulhat.
  • Többfelé megerősödhet az északi, északnyugati szél.
  • A hajnali -7, +1 fokról -2 és +2 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.