Még néhány változékony nap, és nyugalmasabb idők jönnek

2020. június. 19 12:20

A jövő héten átalakulás veszi kezdetét, lassan melegszik az idő. Egyre több napsütésben bízhatunk, néhol azonban záporok előfordulhatnak.

Szombaton az ország északkeleti felében, illetve a délnyugati tájakon erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és esőre, záporra, zivatarra is ezeken a tájakon számíthatunk nagyobb eséllyel. Másutt gomolyfelhős, napos idő várható, és inkább csak helyenként alakulhat ki zápor. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21, 27 fok között alakul, de északkeleten pár fokkal hűvösebb lehet az idő.

 

VASÁRNAP

  • Éjszaka észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és napközben is inkább csak átmeneti szakadozások fordulhatnak elő.
  • Több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik, keleten mérsékeltebb lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 25 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Felhős idő lesz a jellemző, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • Több helyen, legkisebb eséllyel a nyugati tájakon fordulhat elő eső, zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, a Nyugat-Dunántúlon olykor viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 28 fok között alakul.

 

KEDD

  • Változóan felhős lesz az ég, emellett több órára kisüt a nap.
  • Elszórtan fordulhat elő zápor.
  • Az északi szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Néhol zápor kialakulhat.
  • Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.