Még sokáig nem romlik el az idő, velünk marad a csodás ősz

2022. október. 10 13:40

Sokunk kedvenc időjárása a hét nagyobb részében velünk marad: nyugalmas, enyhe idővel ölt színes ruhát a természet. Napsütésből sem lesz hiány, de zápor előfordulhat.

Kedden a nap első felében fokozatosan javulnak a látási viszonyok, de a felhőzet inkább csak lassan szakadozhat, gomolyosodhat, ugyanakkor emellett több-kevesebb napsütés is valószínű. Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Az ország döntő részén gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csak az Alpokalján élénkülhet meg időnként az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek.
  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett hosszabb-rövidebb napsütés is várható.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső, záporeső.
  • Az északi, északkeleti szél csak néhol élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de az északi völgyekben hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Hajnalra ködfoltok képződhetnek.
  • A gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható.
  • Helyenként előfordulhat eső, zápor – nagyobb eséllyel a nyugati megyékben.
  • Az északi, északkeleti, majd a Dunántúlon a délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul, azonban a szélvédett, kevésbé felhős tájakon hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Hajnalra helyenként pára, köd képződhet.
  • Változó vastagságú felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • Elszórtan előfordulhat eső, zápor.
  • A Kisalföldön megélénkül a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően 5 és 11 fok között alakul, a szélvédett, kevésbé felhős tájakon azonban hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Hajnalra helyenként pára, köd képződhet.
  • Változó vastagságú felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • Elszórtan számíthatunk esőre, záporra.
  • Néhol megélénkülhet a déli, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Hajnalra helyenként köd képződhet.
  • Változóan felhős időre van kilátás, több-kevesebb napsütéssel.
  • Néhol előfordulhat eső, zápor.
  • Többfelé megélénkülhet a déli, délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.