Még sokáig várat magára az igazi, hideg tél

2022. február. 02 12:36

A folytatásban is a megszokottnál enyhébb időben lesz részünk, sőt, a jövő héten további enyhülés várható. Mozgalmas, gyakran szeles idő ígérkezik a folytatásban is.

Csütörtökön a Tiszántúlon reggel még előfordulhat hózápor, majd délelőtt ott is mindenütt csökken a felhőzet, és ekkor jobbára gyengén felhős, napos idő lesz. Délutántól azonban nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és az esti, késő esti órákban az északi, északkeleti tájakon gyenge vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat. Tovább mérséklődik az északnyugati szél, amely délnyugatira, délire fordul: már csak délelőtt fordulhat elő néhány élénk, egy-egy erős széllökés. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, északkeleten lehet ennél egy-két fokkal hidegebb.

 

PÉNTEK

  • Borult idő valószínű, majd átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet, a nap nagy részében kissé vagy közepesen felhős lesz az ég. Estefelé újra erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Reggel, délelőtt főként északkeleten fordulhat elő gyenge havazás, később helyenként alakulhat ki eső, zápor.
  • Este északkeleten néhol ónos eső sem kiárt.
  • A déli, délnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3, +3 fok között, északkeleten néhol -5 fok körül alakul.
  • Kora délután többnyire 6, 13, az északkeleti határvidéken 1, 5 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Éjjel jobbára erősen felhős lesz az ég, majd napközben csökken a felhőzet. Északon több, délen kevesebb napsütés várható.
  • Éjszaka elszórtan lehet eső, északkeleten néhol ónos eső sem kizárt. Napközben helyenként alakulhat ki záporeső.
  • A nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik.
  • Hajnalban -2, +4, kora délután 5, 10 fok várható.

 

VASÁRNAP

  • Többnyire közepesen felhős lesz az ég északon kevesebb, délen több napsütéssel.
  • Főként az északi megyékben és a nap második felében fordulhat elő eső, zápor, a hegyekben havas eső, esetleg havazás is lehet.
  • A nyugati, délnyugati szél időnként megerősödik.
  • Hajnalban -6, -1, kora délután 4, 10 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Általában közepesen és erősen felhős időre van kilátás.
  • Elszórtan alakulhat ki eső, záporeső, északkeleten esetleg hózápor.
  • Sokfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések az északnyugati, nyugati szelet.
  • Hajnalban többnyire -1, +5, délután 8, 13 fokot mérhetnek.

 

KEDD

  • Változóan felhős időre van kilátás.
  • Többórás napsütés, néhol záporeső várható.
  • A nyugati szél élénk, néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +7, a csúcsérték 8, 13 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.