Mindössze pár napig tart ki a hidegebb idő

2022. december. 17 5:09

Hideg levegő áramlik hazánk területére, napközben ismét fagypont körül alakul a hőmérséklet, éjszaka helyenként kemény fagyra kell készülni. A jövő hét közepén azonban jelentősebb enyhülés érkezik.

Szombaton a Dunántúlon, illetve a középső országrészben felszakadozik, csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés az északnyugati megyékben lehet. Ezzel szemben az északkeleti, keleti harmadban végig felhős marad az ég. Nyugaton inkább hózáporok várhatók, keleten egy összeáramlás menetén lehet még lokális havazás, havas eső. A szélcsatornában erős lesz az északnyugati szél, illetve a hegyvidéki tájakon viharos erejű széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Késő este -5, 1 fok valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Nagyrészt gyengén felhős, napos idő várható, de főleg éjjel, reggel rétegfelhős, párás, ködös körzetek is lehetnek. Estétől nyugat felől fátyolfelhők is érkezhetnek.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de elvétve előfordulhat hószállingózás.
  • Helyenként megélénkül az északkeleti, majd a Dunántúlon a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett, havas részeken jóval hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -4 és +2 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Általában fátyolfelhős idő valószínű hosszabb-rövidebb szűrt napos periódusokkal.
  • Főleg éjjel, reggel rétegfelhős, párás, ködös körzetek is lehetnek.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél.
  • Hajnalban általában -9, -3 fokot mérhetünk, de a kevésbé felhős, szélvédett, havas részeken hidegebb is lehet.
  • Kora délután -4, +4 fok valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

 

KEDD

  • Nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk. Továbbra is főként magasszintű felhők lesznek felettünk. Emellett éjjel, reggel néhol rétegfelhős, párás, ködös idő is lehet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet nagyrészt -7 és -1 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett, havas részeken hidegebb is lehet.
  • Délutánra 0 és +5 fok közé melegszik fel a levegő.

 

SZERDA

  • Több helyen rétegfelhős, párás idő várható ködfoltokkal, emellett fátyolfelhők is lesznek, de napos körzetekre, illetve időszakokra is számíthatunk.
  • A déli, délkeleti, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet többfelé élénk, néhol időnként erős lökések kísérhetik.
  • A minimum-hőmérséklet általában -9 és 0 fok között alakul.
  • Délutánra 0 és +11 fok közé melegszik fel a levegő, északkeleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gyengén és erősen felhős területek, időszakok is várhatók.
  • Helyenként előfordulhat szitálás, eső, néhol ónos szitálás.
  • Ködfoltok is lehetnek.
  • Az északnyugati, majd délnyugati szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás