Mintha kimaradt volna a március

2024. február. 26 13:10

Nyugati áramlással egymást érik a mediterrán ciklonok, melyek a következő napok időjárását alakítják. Jelentős csapadék nélkül, inkább csak felhősödét okoznak, a hőmérsékletek pedig már az áprilist idézik majd.

Kedden a Dunántúlon és középen jellemzően erősen felhős idő valószínű, itt inkább csak kevés szűrt napsütés lehet. Ugyanakkor a Tisza mentén és a Tiszántúlon fátyolfelhős, napos idő valószínű. Legfeljebb a Nyugat-Dunántúlon van esély egy-egy futó záporra. A déli, délkeleti szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között alakul.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.