Mozgalmas időt tartogat a jövő hét

2023. május. 05 5:17

Ne szegje kedvünket az időjárás a hétvégi kirándulást illetően, jövő héten azonban többször is szükségünk lesz az esernyőre. Néhol jelentős csapadék is hullhat.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Délután egy-egy zápor előfordulhat – nagyobb eséllyel a délnyugati tájakon és az északkeleti határvidéken. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő este 12, 17 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Északnyugat, észak felől vastagabb felhőtömbök sodródnak fölénk, dél felé haladva valószínű egyre több napsütés.
  • Az ország északi felében elszórtan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar, délebbre kisebb a csapadék esélye.
  • A Dunától keletre északkeleti, míg a Dunántúlon délkeleti irányú gyenge vagy mérsékelt légmozgás lesz a jellemző.
  • Hajnalban általában 5, 11 fokot mérhetnek, de az északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet.
  • A hőmérséklet csúcsértéke délután általában 20 és 26 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • A felhőtömbök kelet felé lassan elvonulnak, így a nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés valószínű.
  • A nap második felében nyugat felől elkezd megnövekedni a fátyolfelhőzet.
  • Elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Az északkeleti, keleti irányú szél időnként megélénkülhet, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet 8 és 14, a maximum 18 és 26 fok között alakul, a legtovább felhős északkeleti tájakon lesz a hűvösebb.

 

HÉTFŐ

  • A fátyolfelhőzet mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, majd megérkezik a vastagabb frontális felhőzet.
  • Több helyen valószínű eső, zápor, zivatar.
  • A délkeleti, déli szelet élénk lökések kísérhetik.
  • A hajnali 6, 14 fokról 17 és 24 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Általában erősen felhős vagy borult idő várható, de lehetnek nagyobb szakadozások a felhőzetben.
  • Több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar.
  • A déli, délkeleti szelet élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 9, 15, délután 16 és 22 fok között alakul a hőmérséklet.

 

SZERDA

  • Általában erősen felhős vagy borult idő várható.
  • Többfelé valószínű eső, zápor, esetleg zivatar.
  • Az egyre nagyobb területen északnyugati, nyugati irányba forduló szelet élénk, erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 9, 15, délután 15 és 22 fok között alakul a hőmérséklet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.