Mozgalmassá válik időjárásunk a hét második felében

2021. november. 15 5:10

Szerdán egy mediterrán ciklon felhő-, és csapadékrendszere éri el hazánkat, amelynek hatására változékonyabbra, csapadékosabbra fordul időjárásunk.

Az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet fokozatosan feloszlik, és az ország nagy részén több órára kisüt a nap. Elsősorban azonban a Nyugat-Dunántúlon tartósan borult, párás maradhat az idő, de kisebb körzetekben keleten is beragadhat a rétegfelhőzet. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult részeken 10 fok alatt marad, másutt 11 és 13 fok közé emelkedik. Késő este 1, 7 fok valószínű.

 

kedd

  • A fátyolfelhők mellett többfelé számítani lehet rétegfelhőzetre és ködre.
  • Kiterjedtebb és sűrűbb köd inkább a Dunától keletre valószínű, amely napközben ritkul, zsugorodik.
  • A felhőzet elsősorban nyugaton beragadhat.
  • Hosszabb-rövidebb napsütés főleg a középső és keleti országrészben lehet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de a ködös, rétegfelhős részeken előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás.
  • A nyugati határnál gyenge eső is lehetséges.
  • Többfelé megélénkül, helyenként megerősödhet a keleti, délkeleti szél.
  • Hajnalban -5, +5, kora délután 6, 13 fok várható, a rétegfelhős részeken lesz a hűvösebb idő.

 

szerda

  • Nagy területen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet, amely helyenként tartósan megmaradhat.
  • Több-kevesebb napsütés főleg az Alföldön és az északkeleti megyékben valószínű.
  • Délutántól nyugat felől vastagszik a felhőzet.
  • Több helyen előfordulhat szitálás, éjjel néhol ónos szitálás.
  • Késő délutántól, estétől főként a délnyugati tájakon helyenként eleredhet az eső.
  • Időnként megélénkül a keleti, délkeleti szél.
  • Hajnalban -5, +4, a kora délutáni órákban 4, 11 fok között alakul a hőmérséklet.

 

csütörtök

  • Az összefüggőbb felhőzóna dél, délkelet felé helyeződik, de főleg az északkeleti országrészben maradhatnak erősebben felhős körzetek.
  • Másutt hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap.
  • Este, éjszaka észak felől ismét vastagabb felhőzet érkezhet.
  • Többfelé előfordulhat szitálás, főleg az ország déli felén és estétől északkeleten szórványosan eső, zápor is.
  • Hajnalban, majd a péntekre virradó éjszaka az északkeleti határnál néhol havas eső, hószállingózás sem kizárt.
  • A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A hajnali -3, +6 fokról 4 és 11 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

péntek

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan előfordulhat eső.
  • Éjszaka, hajnalban az északkeleti határnál néhol havas eső, hószállingózás sem kizárt.
  • Ködfoltok is lehetnek.
  • Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű.

 

szombat

  • Változóan felhős idő valószínű általában több-kevesebb napsütéssel.
  • Ködfoltok lehetnek.
  • Számottevő csapadéknak kicsi az esélye, csak elvétve lehet kisebb eső, zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum -2, +6, a maximum-hőmérséklet 7 és 14 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.