Mutatjuk, meddig maradunk zivatarok nélkül

2023. június. 12 5:19

A hét közepéig sok napsütésben és szárazabb időben lesz részünk, a hét vége felé azonban ismét nő a csapadékhajlam és többfelé lehet zápor, zivatar.

Hétfőn napos idő várható általában kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, de a délkeleti határ közelében nem lehet kizárni egy-egy záport, esetleg zivatart. Az északkeleti, északi szél több helyen megélénkül, északkeleten olykor megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok valószínű.

 

KEDD

  • Napos időre számíthatunk többnyire kevés gomolyfelhő mellett.
  • Érdemi csapadék az ország döntő részén nem várható – legfeljebb a keleti vidékeken fordulhat elő egy-egy rövid zápor.
  • Az északkeleti, északi szelet élénk, néhol erős lökések is kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, ám az északi völgyek szélvédettebb részein ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.
  • A maximum 20 és 25 fok között várható.

 

SZERDA

  • Gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • Hajnalra többnyire 9, 14 fok közé hűl le a levegő, azonban az északi völgyekben ennél több fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek.
  • A csúcsérték 22, 27 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A gomolyfelhő-képződés mellett északnyugat felé haladva számíthatunk több napsütésre – délkelet felől ugyanis az összefüggő felhőzet is egyre több helyen kezd növekedni.
  • Néhol zápor, zivatar már lehet.
  • A légmozgás jobbára gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A hajnali 9, 16 fokról délutánra 23 és 28 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

PÉNTEK

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, némi napsütés inkább csak kevés helyen lehet.
  • A csapadék kialakulási esélye növekszik, már több helyen is számíthatunk esőre, záporesőre, zivatarra.
  • Többfelé lehet élénk, erős az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12, 18 között alakul.
  • A maximum-hőmérséklet jobbára 22 és 27 fok között valószínű, ám a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet.

 

SZOMBAT

  • Döntően erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, inkább csak kevés helyen szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet és süthet ki a nap.
  • Többfelé várható eső, zápor, zivatar.
  • Nagyobb területen kísérhetik élénk, erős lökések az északi, északnyugati szelet.
  • A leghűvösebb órákban 14, 19 fokot mérhetünk.
  • A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 22 és 27 fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos vidékeken ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.