Mutatjuk, melyik lesz a legkellemesebb nap a héten

2023. április. 10 12:45

Változékony időre számíthatunk a hét nagy részében, csak szerdán várható száraz és egyúttal enyhe idő hazánkban.

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk, de délelőttől nyugat, északnyugat felől már vastagszik a felhőzet. Főleg a nap második felében valószínű elszórtan eső, zápor. Az északi, majd jellemzően a nyugati szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödhet. A csúcsérték 14 és 19 fok között alakul.

 

szerda

  • Fátyolfelhős, napos idő valószínű, de napközben főleg a Dunántúlon és északkeleten meg is vastagodhat a felhőzet.
  • Elvétve előfordulhat gyenge eső.
  • Az északnyugati, majd a délnyugati, déli szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 0 és +6, a délutáni órákban 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.

 

csütörtök

  • Nyugat felől zárt, vastag felhőzet terjeszkedik kelet felé, így a keleti, délkeleti országrészben lehetnek még hosszabb napos időszakok.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • Helyenként zivatar is előfordulhat.
  • A déli, majd a Dunántúlon az északnyugati, északi szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban 2 és 9, délután 9 és 21 fok között alakul, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délen, délkeleten a magasabb értékeket.

 

péntek

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé valószínű eső, záporeső.
  • Helyenként zivatar is előfordulhat.
  • A délnyugati, majd az északnyugati szél időnként megerősödik.
  • A hajnali 2, 9 fokról délutánra 10, 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

szombat

  • Többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Akár több helyen előfordulhat csapadék.
  • Sok helyütt megélénkül, néhol megerősödhet a déli, majd a Dunántúlon az északnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában 0 és +6, a maximum 10 és 18 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég.
  • Szórványosan valószínű csapadék.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A minimum 1 és 8, a csúcsérték 11 és 19 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.