Mutatjuk, mikor várható eső a hétvége folyamán

2019. október. 31 5:15

A hétvégén ismét változékonyabbra fordul időjárásunk, szombat délutántól már esőre, záporra is számítani kell. Ezzel együtt megszűnnek az éjszakai fagyok is.

Csütörtökön délelőtt délnyugaton, később a nyugati megyékben is csökken, miközben délkelet felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. A legtöbb napsütés az északi tájakon valószínű. Kora délelőttig nyugaton, délnyugaton, délután pedig délkeleten elvétve kisebb eső előfordulhat. Az északi, északkeleti szél az Észak-Alföldön időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. Késő este 0, +7 fok valószínű.

 

péntek

  • Éjszaka kissé párás időnk lesz, de köd kialakulása nem valószínű.
  • Az ország nagyobb része felett vékony, szakadozott felhőzet terül majd el, amely elsősorban az Alföldön és a Dél-Dunántúlon takarhatja tartósabban a napot, de napközben észak felé is terjeszkedik.
  • Rövid napos időszakok mindenhol várhatók, viszont az északi megyékben akár több órára is kisüthet a nap.
  • Számottevő csapadék sehol sem lesz.
  • A délire, délkeletire forduló szél többfelé megélénkül, a Fertő-tó térségében meg is erősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +4 fok között alakul, az északi völgyekben lehet fagy.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

 

szombat

  • Megnövekszik a felhőzet, a legkevesebb napsütés az Északi-középhegység térségében, a legtöbb a déli megyékben valószínű.
  • Kisebb eső már előfordulhat, nagyobb eséllyel a délutáni, esti órákban.
  • A déli szél sokfelé megélénkül, főleg a Kisalföldön megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között alakul, de az északi hegyek környezetében kissé hűvösebb is lehet.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, de rövid napos időszakok szinte mindenhol lehetnek.
  • Többfelé várható eső zápor.
  • A déli szél megélénkül, a Kisalföldön erős lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között alakul, de az északi hegyek környezetében csak 12, 14 fok várható.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé várható eső zápor.
  • A déli szél megélénkül, a Kisalföldön erős lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 18 fok között alakul.

 

kedd

  • A felhős idő mellett csak nagyon kevés napsütés lehet.
  • Kisebb eső több helyen is kialakulhat.
  • A délnyugati szél élénk, erős marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.

 

szerda

  • Marad a felhős jellegű idő kevés napsütéssel.
  • Akár kiadósabb csapadék is hullhat egy várhatóan ezen a napon érkező, vagy megközelítő front hatására.
  • A szél északira, északnyugatira fordul, de csak néhol lehetnek erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Az északi országrészen vonul át a hidegfront. Ott változékonyabban alakul az időjárás. Délen marad a hőség. Ilyenkor megszaporodnak a rosszullétek. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár eleji időjárás kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már megjelentek a levegőben. A csalánfélék pollenkoncentrációja jellemzően a magas, a pázsitfűféléké és az útifűé az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

A légnyomás emelkedik.