A hét első felében egy hidegfrontnak köszönhetően még hűvös, csípős éjszakákra számíthatunk, majd péntektől melegszik az idő, a hőmérséklet csúcsértéke egyre több helyen meghaladja a 15 fokot.
Szerdán az éjszaka képződő ködfoltok feloszlanak, így általában napos időre számíthatunk, de az északkeleti, keleti megyékben napközben még felhős idő valószínű, és ott egy-egy zápor, hódara-zápor is előfordulhat. Keleten csak estétől csökken a felhőzet.
Az északnyugati szél időszakosan megélénkülhet.
A minimum általában -3, +3 fok között alakul, a fagyzugokban és a nyugati határvidéken hidegebb idő várható. A csúcsérték általában 9 és 15 fok között alakulhat, de északkeleten pár fokkal hűvösebb lesz.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
to_hattyuk
Csütörtökön általában derült, napos idő ígérkezik az éjjel képződő ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlását követően. Csapadék nem várható. A délkeleti, déli szél az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -6, 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
torony_eg_felhok
Pénteken általában derült, napos idő ígérkezik az éjjel képződő ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlását követően. Csapadék nem várható. A délkeleti, déli szél az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -6, 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
felhok_eg_tavasz
Szombaton az ország nagyobb részén derült, napos idő ígérkezik, északon, északnyugaton lehet időszakos felhősödés, és ott a nap második felében már nem kizárt kisebb eső, zápor sem. A változó irányú szél szél északnyugatira fordul, de döntően mérsékelt marad. Hajnalra -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet, míg délután 12, 17 fok várható.
Fotó megosztása:
felhok_zivatar_tavasz
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. Legfeljebb északnyugaton, északon lehet kisebb eső, zápor. A délies légmozgás többnyire mérsékelt marad. A minimum -3, +3, a csúcsérték 12 és 17 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
tavsz_naplemente_felhok
Hétfőn a ködfoltok és rétegfelhőzet feloszlását derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő követi. A déli, délkeleti szél megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.
Fotó megosztása: