Mutatjuk, vasárnap merre lehet még havazás

2018. december. 16 5:01

A kiadós havazást okozó mediterrán ciklon fokozatosan kelet felé távolodik hazánktól, így a keleti területeken is lassan megszűnik a hóesés.

Vasárnap a Dunántúl után a középső országrészben is vékonyodik, szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, a Tiszántúlon ugyanakkor estig sok marad a felhő. A Dunától keletre délelőtt még több helyen, majd inkább már csak a Tiszántúlon lehet – ott is egyre kisebb területen – gyenge havazás, hószállingózás. Nyugaton többfelé megélénkül a délire forduló szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül várható. Késő este -2, -8 fok valószínű.

 

hétfő

  • Nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és túlnyomóan borult lesz az ég.
  • Helyenként, főleg délen és keleten várható havazás.
  • Az északi szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -3 fok között valószínű, de a derült, havas tájakon -12, -9 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +2 fok között alakul.

 

kedd

  • Nyugat felől csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon végig borult marad az ég.
  • A keleti országrészben hószállingózás, kisebb havazás előfordulhat.
  • Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és -2, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás, foltokban tartósan ködös idő várható.
  • A ködös tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat.
  • A déli, délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a felhősebb tájakon -6 és -2 fok, a kevésbé felhős helyeken -11, -6 fok között változik.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +2 fok között, de a tartósan ködös helyeken -3 fok alatt alakul.

 

csütörtök

  • Túlnyomóan borult lesz az ég, párás, helyenként tartósan ködös idő várható.
  • A ködös tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat.
  • A délkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és -2, a legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +2 fok között alakul.

 

péntek

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd csökken a felhőzet.
  • Helyenként kisebb eső, havas eső, ónos eső előfordulhat.
  • A délkeleti szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és -2, a legmagasabb nappali hőmérséklet -4 és +1 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás