Nagy esővel vonul át a hidegfront

2017. december. 15 12:15

Északnyugat felől újabb hidegfront érte el hazánkat, amely a Kárpát-medence déli része felett jelentősen lelassul, emiatt többfelé kell komoly mennyiségű csapadékra számítani.

Szombaton kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, a hegyekben havazás, havas eső is. A déli óráktól északnyugat felől szakadozik, vékonyodik, estétől jelentősen csökken a felhőzet. Délután főként a Tiszántúlon eshet még. Az északnyugati szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel.
  • Legfeljebb egy-egy hózápor lehet.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, a szélvédett, kevésbé felhős tájakon (jellemzően északkeleten és délnyugaton) kissé hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és +5 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Kezdetben kevés lesz a felhő, több órára kisüthet a nap, majd délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Néhol hószállingózás, gyenge havazás előfordulhat.
  • A nyugati, délnyugati szél kissé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között alakul, néhol kissé hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk.
  • Helyenként hószállingózás, gyenge havazás is előfordulhat.
  • A délnyugati, este a Dunántúlon az északnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -6 fok között, a még gyengébben felhős részeken kissé -6 fok alatt alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.

 

szerda

  • Erősen felhős időre számíthatunk.
  • Helyenként hószállingózás, gyenge havazás is előfordulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Erősen felhős idő valószínű kezdetben ködfoltokkal.
  • Helyenként hószállingózás, gyenge havazás, este nyugaton ónos eső is előfordulhat.
  • A délnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás emelkedik.