Nagy területen kezdődik újabb havazás

2022. január. 21 13:55

Szombat hajnalban újabb havazás veszi kezdetét. Hazánk nyugati és déli tájain örülhetünk hópelyheknek a hétvégén, a legnagyobb mennyiség a Dunántúl középső és nyugati területeire érkezhet.

Szombat reggeltől észak felől csökken a felhőzet, általában több órára kisüt a nap. Az Alpokalján azonban csak délután számíthatunk kevesebb felhőre, és ekkor az északkeleti, keleti megyék fölé ismét vastagabb felhőtömbök érkezhetnek. A csapadék súlypontja délelőtt a déli országrész fölé korlátozódik, eközben észak felől egyre nagyobb területen megszűnik. Délután az Alpokalján és az északkeleti határnál még előfordulhat hószállingózás, gyenge havazás, majd este ezeken a területeken is megszűnik. Az északnyugati szél ismét feltámad, sokfelé várhatók erős széllökések, a Dunántúl magasabban fekvő helyein, valamint az északkeleti határnál hófúvás is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +5 fok között várható, de a délnyugati tájakon ennél egy-két fokkal enyhébb idő is lehet.

 

VASÁRNAP

  • A Dunántúlon erősen felhős idő lesz a jellemző. A Dunától keletre változóan felhős időre számíthatunk általában több órás napsütéssel.
  • A Dunántúlon, főleg annak nyugati felén több helyen előfordulhat hószállingózás, havazás. A nyugati megyékben néhol havas eső, eső is eshet. Máshol számottevő csapadék nem valószínű, de itt-ott hószállingózás lehet.
  • Az északnyugati, északi szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet általában -9 és -3 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes részeken hidegebb lehet.
  • A maximum többnyire -1 és +4 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk. A nyugati, északnyugati megyékben lehetnek erősen felhős területek és ez a felhőzet estétől egyre keletebbre húzódhat.
  • Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, de főleg a nyugati megyékben helyenként előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, az északnyugati határnál néhol havas eső sem kizárt.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet általában -9 és -1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes tájakon jóval hidegebb is lehet.
  • A maximum-hőmérséklet többnyire -4 és +2 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Felhős idő lehet a jellemző, de előfordulnak napos körzetek, illetve periódusok.
  • Szórványosan valószínű hószállingózás, havazás. Főleg nyugaton helyenként havas eső, ónos eső, eső is előfordulhat.
  • Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a délnyugati, majd az északnyugati szél.
  • A hőmérséklet hajnalban általában -9 és -1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes vidékeken jóval hidegebb is lehet.
  • A csúcsérték többnyire -1 és +5 fok között alakul, azonban északkeleten néhol -2, -4 fokot is mérhetnek.

 

SZERDA

  • Felhős idő lehet a jellemző, de előfordulnak napos körzetek, illetve periódusok.
  • Elszórtan valószínű hószállingózás, kisebb havazás. Helyenként havas eső, ónos eső, eső is előfordulhat.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északnyugati, nyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -5 és +1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes tájakon hidegebb lesz.
  • A csúcsérték többnyire 1 és 6 fok között alakul, északkeleten azonban néhol gyengén fagyhat napközben is.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Változóan felhős idő várható.
  • Helyenként előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A nyugati, északnyugati szelet több helyütt élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban általában -6 és +1 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélcsendes vidékeken hidegebb is lehet.
  • A csúcsérték többnyire 0 és +7 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.