Napsütés váltja az esős időt

2019. december. 23 5:03

A hét zömmel borult égbolttal, esővel veszi kezdetét, majd keddtől egyre többfelé kisüt a nap. Addig is, az időjárás fő jellemzői az eső és a viharos szél.

Hétfőn borult lesz az ég, csak estefelé az Alpokalján szakadozhat fel határozottabban a felhőzet. Kezdetben sokfelé, majd egyre inkább csak a középső és keleti országrészben várható eső, helyenként jelentős mennyiség hullhat. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, a Dunántúlon és a középső országrészben viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. Késő este 5, 8 fok várható.

 

KEDD

  • Általában változóan felhős lesz az ég, de a Tiszántúlon délutánig még több lesz a felhő.
  • A Dunától keletre fokozatosan megszűnik az eső, ugyanakkor nyugaton és északon estétől már záporok, néhol esetleg hózáporok előfordulhatnak.
  • Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 6 fok között alakul, de a szélcsendes vidékeken kissé hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható, de az északkeleti megyék fölött több lesz a felhő.
  • Hajnalban, reggel még szórványosan, napközben már csak kevés helyen – főként az északkeleti megyékben – lehet zápor, esetleg hózápor.
  • Az északnyugati szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Többnyire gyengén vagy változóan felhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Csak kevés helyen lehet zápor, hózápor.
  • Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik, majd délutántól gyorsan mérséklődik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 7 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Többfelé várható jellemzően kisebb csapadék; eső, havas eső, havazás egyaránt előfordulhat, utóbbi főként az ország északkeleti harmadán, felén.
  • A változó irányú szél napközben még mérsékelt marad, majd az északira forduló szél a Dunántúlon már megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként hózápor előfordulhat.
  • Az északi szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.