Napsütéssel kárpótol az időjárás

2021. március. 06 5:05

Szombaton még élénk marad a szél, vasárnapra azonban mérséklődik a légmozgás. Bár jelentősen lehűlt a levegő, sok napsütésben lesz részünk; szép idővel telik a hétvége.

Szombaton napos, gomolyfelhős idő várható, csapadék nem valószínű. Estére feloszlanak a gomolyok. Az északnyugati, északi szél a nap nagy részében élénk lesz, majd késő délutántól mindenütt mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 8 fok között várható. Késő este -3, 0 fok valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Jobbára derült vagy gyengén felhős, napos időre van kilátás.
  • Zömmel száraz idő várható.
  • A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban -10 és -2, kora délután 5 és 10 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • A hosszabb-rövidebb napsütés mellett időnként erősebben megnövekedhet a felhőzet.
  • Inkább csak az északkeleti vidékeken van esély egy-egy záporra, hózáporra.
  • Sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -9 és -1, a csúcshőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

 

KEDD

  • Általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A Tiszántúlon néhol megélénkül a keleti, északkeleti szél.
  • A minimum-hőmérséklet -8 és 0, a maximum 5 és 11 fok között várható.

 

SZERDA

  • Általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, majd déli szelet helyenként élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A több-kevesebb napsütés mellett változó vastagságú, összefüggőbb felhőzóna vonulhat északnyugatról délkelet felé.
  • Délelőtt még kicsi, délutántól nagyobb eséllyel fordulhat elő szórványos eső, zápor.
  • Sok helyütt megerősödik a délnyugati, nyugati szél.
  • A hajnali -5, +3 fokról 8 és 18 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékeket.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.