Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet szombaton

2019. február. 27 12:50

A lehűlés azonban átmeneti. Ezúttal északkeleten lehet részünk a legtöbb napfényben szombaton, az ország többi táján jórészt felhőzet takarja el a Napot. Elszórtan valószínű kisebb csapadék.

Csütörtök reggelre helyenként (főként északkeleten) köd vagy rétegfelhőzet képződhet, amely napközben feloszlik. Másutt túlnyomóan napos, gyengén felhős időre számíthatunk sok napsütéssel. Csapadék nem lesz. A megélénkülő nyugati, délnyugati szél megerősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul, az Alpokalján lesz a legenyhébb idő.

 

PÉNTEK

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8 fok között alakul, a Győr-Szeged széles sávban lesz a legenyhébb az éjszaka.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Általában változóan felhős lesz az ég, északkeleten több, másutt kevesebb napsütéssel.
  • Elsősorban a Dunántúlon helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul, északkeleten lesz a leghidegebb.

 

VASÁRNAP

  • Változóan felhős időre számíthatunk, többórás napsütéssel, majd megvastagszik felhőzet.
  • Elsősorban az ország északi felén elszórtan kisebb eső előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

 

HÉTFŐ

  • Átmenetileg csökken, majd ismét megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan várható eső, záporeső.
  • A felhőzet és csapadék időbeni alakulása igen bizonytalan!
  • A déli, délnyugati szél megerősödik, főként a Dunántúlon viharos lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 17 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb is lehet.

 

KEDD

  • Borult lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet és felhőátvonulások várhatók.
  • A felhőzet és csapadék időbeni alakulása igen bizonytalan!
  • Többfelé valószínű eső, zápor.
  • A nyugatias szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.