Néhány napig még kitart a változékony, zivatarokkal tarkított idő

2023. július. 05 5:09

Péntekig több helyen felléphetnek zivatarok hazánk területén, azonban hétvégére megnyugszik a légkör: szombattól melegedés kezdődik és csapadékra sem számítunk.

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk többórás napsütéssel. Reggel, délelőtt még a Tiszántúlon fordulhat elő eső, zápor, délutántól elsősorban az északnyugati, nyugati megyékben pattanhat ki zápor, zivatar, amelyeket helyenként felhőszakadás kísérhet. Kisebb eséllyel zivatar az Északi-középhegységben, valamint a keleti határ mentén is kialakulhat a délutáni órákban. Átmeneti szélerősödés csak zivatar környékén lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Késő este 20, 25 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A napsütés mellett fátyolfelhőkre, valamint erőteljes gomolyfelhő-képződésre van kilátás, de kisebb körzetekben – főként a Nyugat-Dunántúlon – tartósan felhős idő valószínű, és csak néhány óra napsütés valószínű.
  • Továbbra is több helyen alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északi szél megélénkül, néhol, illetve zivatar környékén erős lökések is lehetnek.
  • A hőmérséklet hajnalban 15, 21, délután 23, 29 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Általában sok napsütésre számíthatunk gomolyfelhőkkel, a Tiszántúlon zártabb, vastagabb felhőzet takarhatja a napot.
  • Elsősorban a Dunától keletre fordulhat elő zápor, zivatar, a Tiszántúlon van esély tartós esőre is.
  • Az északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A hajnali 14, 20 fokról délutánra 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.

 

SZOMBAT

  • Nagyrészt derült, napos idő várható, csak kevés gomolyfelhő képződhet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szél a Dunától keletre több helyen megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban 12, 18, délután 26, 31 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Derült vagy gyengén felhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A változó irányú szél jobbára gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A hőmérséklet hajnalban 10, 18, délután 27, 32 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Kevés gomoly-, illetve fátyolfelhő mellett sok napsütés várható.
  • Csapadék nem várható.
  • A változó irányú szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A hajnali 14, 21 fokról délutánra 28 és 34 fok közé melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szerdán érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.