Nem romlik el az idő augusztus első hétvégéjén

2020. július. 28 5:09

A korábbi hétvégékkel ellentétben, most sem egy ciklon, sem egy hidegfront nem hátráltatja a nyaralni vágyókat, hogy a szabadban, vízparton töltsék a hét utolsó napjait.

Kedd délelőtt az éjszaka képződött párásság és ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlik, ezt követően a sok napsütés mellett az ország keleti harmadán lehet több gomolyfelhő az égen, de csapadékra ezekből nem kell számítani. Késő délután, estefelé a nyugati határszélen is megnövekedhet a felhőzet az Alpok felett képződő zivatarfelhők hatására. A déli szél a Dunántúlon és a középső tájakon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 34 fok között várható, északkeleten marad hűvösebb az idő.

 

szerda

  • Általában több órás napsütésre számíthatunk, de észak, északnyugat felől szakadozott felhősáv érkezik, amely délkelet felé helyeződik.
  • Szórványosan előfordul záporeső, zivatar, nagyobb eséllyel északkeleten és délnyugaton.
  • A déli, majd az északnyugatira forduló szelet sokfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • Zivatar térségében átmenetileg viharossá is fokozódhat a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 34 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Gyengén és közepesen felhős területek egyaránt lesznek, emellett általában több órás napsütésre számíthatunk.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A Tiszántúlon sokfelé megélénkül az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható.

 

péntek

  • Északkeleten változóan, másutt általában gyengén felhős idő várható, sok napsütéssel.
  • Csapadéknak kicsi az esélye.
  • Az északi, északnyugati szél nagy területen megélénkül, néhol időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között valószínű.

 

szombat

  • Gyengén felhős, napos időre lehet számítani.
  • Csapadék nem várható.
  • Kezdetben helyenként megélénkül az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Általában több órás napsütésre lehet számítani, majd nyugat felől felhők érkezhetnek.
  • Csapadék még nem valószínű.
  • Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.