Hétfőn érkezik csak a következő hidegfront, amely előtt még melegszik a levegő, ez pedig pont a hétvégére esik. Így hamisítatlan strandidő lesz mindkét nap, 30 fok közeli maximumokkal és szinte felhőtlen napsütéssel.
Szombaton folytatódik a derült, napos, száraz idő, csak az északkeleti, keleti tájakon képződhetnek gomolyfelhők, melyek estére fokozatosan feloszlanak. Főként a Tiszántúlon élénkülhet meg ismét az északi, északkeleti szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul. Késő este 18, 22 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_v_nap_beach
Vasárnap túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb, míg tópartokon, városokban melegebb is lehet. A csúcsérték 27, 32 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r2_h_szel_hullam
Hétfőn nyugaton erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, amelyből főleg az ország nyugati felén alakulhat ki zápor, zivatar. Másutt még derült, csapadékmentes időre van kilátás. A szél egyre többfelé északnyugatira fordul, és az ország nyugati kétharmadán megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11, 18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Délután 25, 34 fok valószínű, északnyugaton lesz a leghűvösebb, az Alföldön a legmelegebb.
Fotó megosztása:
r3_k_nap_szel_tengerpart
Kedden napos időre van kilátás helyenként erőteljessé váló gomolyfelhő-képződéssel. Zápor, zivatar nagyobb eséllyel a Dunától keletre alakulhat ki. Az északi, északkeleti szél időnként megerősödik. A minimum-hőmérséklet 13, 20, a maximum 25, 30 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r4_sze_nap_liba
Szerdán általában gomolyfelhős, napos, csapadékmentes időre van kilátás. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 11, 18, délután 25, 30 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r5_cs_gomoly_ret
Csütörtökön napközbeni gomolyfelhő-képződés várható sok napsütéssel, csapadék nélkül. Az északias légmozgás mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 17, a csúcshőmérséklet 27, 32 fok között valószínű.
Fotó megosztása: