Nem sok napsütést ígérnek a következő napok

2020. szeptember. 29 12:03

Borongós, esős idővel telik a hét nagy része, mindössze kevés időre süthet ki a nap - ezalól a Dunántúl nyugati fele jelenthet kivételt, itt van esély hosszabb napos periódusokra.

Szerdán a Dunántúlon és délutánig a középső megyékben közepesen felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Az ország északkeleti, keleti harmadában azonban erősen felhős vagy borult lesz az ég, és délutántól már a középső tájakon is erősen felhős idő lesz jellemző. Nagyjából a Budapest-Szeged vonaltól keletre sok helyen várható eső, zápor, az északkeleti megyékben érdemi mennyiség eshet. Az északnyugati szél nagy területen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 21 fok között alakul, de az északkeleti megyékben csak 13, 16 fok lesz.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon szakadozottabb lesz a felhőzet.
  • A Győr-Szeged vonaltól keletre sok helyen lesz eső, zápor, az északkeleti határvidéken zivatar is lehet.
  • Az északnyugati, nyugati szél csak kevés helyen erősödhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul, a nyugati, délnyugati megyékben lesz a melegebb.

 

PÉNTEK

  • Közepesen és erősen felhős időszakok és területek váltakoznak.
  • Szórványosan lehet eső, zápor, néhol zivatar.
  • A déli szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Napközben fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Estig csak helyenként lehet zápor, zivatar. Estétől azonban nyugat felől egyre többfelé valószínű zápor, zivatar, majd eső is. Heves zivatar is lehet.
  • A déli szél szinte országszerte megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 29 fok között alakul, a délkeleti tájakon lesz a legmelegebb.

 

VASÁRNAP

  • A nap eső felében még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Összességében sokfelé várható a nap első felében eső, zápor, zivatar, napközben azonban nyugat felől gyorsan megszűnik a csapadék.
  • A délnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 20 fok között várható, a Tiszántúlon a magasabb értékekkel.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Közepesen és erősen felhős időszakok és területek váltakoznak.
  • Eső, zápor, zivatar egyaránt többfelé valószínű.
  • A déli, majd az északnyugatira forduló szél is megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás