Nem tart sokáig az enyhébb idő

2021. december. 01 5:03

Átmeneti enyhülés érkezik a hét közepére, melyet azonban csütörtökön hidegfront követ. Szombat hajnalban országos kemény fagyra kell készülni, és napközben is lesz, ahol fagyni fog a legmelegebb órákban.

Szerdán eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, de napközben délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, kisüt a nap. Naplementéig nagyjából az ország délnyugati felén szakadozhat fel a felhőzet. Érdemi csapadék nem lesz, de az északi megyékben helyenként gyenge eső, futó zápor előfordulhat. A délnyugati szél délutánig csak kevés helyen, ezt követően azonban ismét nagyobb területen erősödhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 11 fok között alakul, az Északi-középhegységben lesz a leghűvösebb, a Dél-Dunántúlon azonban kissé melegebb is lehet. Késő este 5, 7 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Már éjjel, hajnalban növekedni, vastagodni kezd a felhőzet, napközben már csak keleten valószínű kevés napsütés vagy vékonyabb felhőtakaró.
  • Egyre többfelé várható csapadék, melynek jellemző halmazállapota eső lesz, de a nap második felében elsősorban a hegyekben az esőt havas eső, havazás válthatja fel.
  • A délnyugati szelet még nagy területen kísérhetik élénk, erős lökések, mely a nap folyamán egyre nagyobb területen északnyugatira fordul.
  • A minimum 0, +8 fok között alakul, a kevésbé szeles északkeleti völgyekben lehet hidegebb a hajnal.
  • Délutánra 5, 13 fok közé melegszik a levegő, délen lesz enyhébb, északon hűvösebb az idő.

 

PÉNTEK

  • A frontális felhőzet nyugat felől határozottan csökken, délután már csak a Tisza menti konvergenciában lehet több-kevesebb felhő.
  • A csapadék (átmenetileg hó, havas eső) keleten is megszűnik a déli órákra, utána már csak legfeljebb a konvergenciában lehet zápor, hózápor.
  • Az északnyugati, északi szél többfelé lesz erős.
  • Hajnalban -2 és +4 fok valószínű, északon az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel.
  • A hőmérséklet csúcsértéke 2 és 6 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • A napsütést egyre több fátyolfelhő szűri, estefelé nyugaton már meg is vastagszik a felhőtakaró.
  • Érdemi csapadék estig nem valószínű.
  • Az északnyugati szél délire fordul és meg is élénkülhet, az északnyugati határ közelében akár erős lökések is lehetnek.
  • Hajnalban országos, kemény fagyra lehet számítani, általában -12 és -2 fok közötti értékekkel.
  • A délutáni órákban 0, +5 fokot mérhetünk.

 

VASÁRNAP

  • Éjszaka mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, napközben már jobbára erősen felhős vagy borult idő valószínű.
  • Az eső mellett főleg északkeleten havas eső, hó is hullhat.
  • A szél egyre nagyobb területen északi, északnyugati irányba fordul és megélénkül.
  • Hajnalra általában -4 és +2 fok közé hűl le a levegő, de az eleinte még kevésbé felhős keleti tájakon -5, -8 fok sem kizárt.
  • A délutáni órákban -1, +6 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Országszerte erősen felhős vagy borult időre van kilátás.
  • Kezdetben még lehet vegyes halmazállapotú csapadék, majd egyre inkább csapadékmentes idő valószínű.
  • A északnyugati, nyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, olykor erős lökések.
  • Hajnalra általában -4 és +2 fok közé hűl le a levegő, a délutáni órákban -1, +5 fokot mérhetünk.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.