Nyugalmas, napfényes nyári idővel zárul a hét

2022. június. 11 13:10

A zivataros napok után vasárnapra megnyugszik a légkör, már nem várható vihar, sok napsütésben, kellemes nyári időben lesz részünk.

Vasárnap többnyire derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Derült idő várható, majd késő délelőttől északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de estig a Tiszántúlon még napos idő lesz.
  • A déli óráktól az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
  • A szél északira, északnyugatira fordul és megélénkül, az északnyugati megyékben megerősödik.
  • Hajnalban 11, 17, délután 26, 32 fok között alakul a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Nagyrészt derült égre, kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk, csapadék nem várható.
  • Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban 10, 17, délután 22, 27 fok között várható.

 

SZERDA

  • Napos időre van kilátás kevés fátyol-, illetve gomolyfelhővel.
  • Csapadék nem várható.
  • A hajnali 8, 15 fokról délutánra 24 és 29 fok közé melegszik fel a levegő.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Sok, de nem zavartalan napsütés ígérkezik.
  • A gomolyfelhőzetből helyenként zápor, zivatar kialakulhat, erre legnagyobb esély a nyugati megyékben van.
  • A változó irányú szél mérsékelt marad.
  • A minimum-hőmérséklet 12, 19, a maximum 26 és 31 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek.
  • Szórványosan fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Az északi, északkeleti szél több helyen megerősödik.
  • Hajnalban 15, 20, a délutáni órákban 24, 30 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás csökken.