Nyugaton és a hegyekben már hamarosan havazhat

2021. január. 04 12:59

A következő napokban a Nyugat-Dunántúl fölé már hidegebb levegő áramlik, arrafelé az eső mellett havas eső, havazás is előfordulhat.

Kedden többnyire erősen felhős, párás, helyenként ködös idő lesz, de napközben átmenetileg kissé elvékonyodik a felhőzet. Eleinte keleten többfelé, majd egyre inkább csak északkeleten, estétől pedig délnyugaton, nyugaton várható eső, az Alpokalján havas eső, a hegyekben havazás is lehet. A nyugati, délnyugati szél több helyütt megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

 

szerda

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Napközben szórványosan, hajnalban, este többfelé várható eső, északon, északnyugaton havas eső, a hegyekben havazás is lehet.
  • Az élénk délkeleti szél délnyugatira fordul, és néhol meg is erősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között várható.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet.
  • Kezdetben többfelé, majd északkeleten várható vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A Dunántúlon inkább havas eső, hó, keleten eső, havas eső, a hegyekben hó valószínű.
  • A nyugati, északnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

 

péntek

  • Változóan felhős idő várható.
  • Napközben számottevő csapadék már nem valószínű.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és -5 fok között valószínű, de a havas, szélvédett tájakon hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

 

szombat

  • Változóan felhős időre van kilátás.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -10 fok között alakul, de a havas helyeken hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Változóan felhős lesz az ég.
  • Helyenként havazás előfordulhat.
  • Az északi szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Hidegfront hatására növekszik a görcshajlam és előfordulhat izomgőrcs és fejfájás. A parlagfű virágpora a legtöbb helyen már megjelent a levegőben.

A légnyomás nem változik.