Nyugatra már ma megérkezik a felfrissülés

2018. augusztus. 25 4:50

A mai nap időjárását már az átvonuló hidegfront határozza meg, a Dunántúl nyugati felén jelentősen visszaesik a hőmérséklet, másutt azonban még kánikula várható.

Szombaton gyengébben és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek, a délutáni óráktól a Dunántúl nyugati felén várható tartósan zárt felhőzet. Összességében több helyen valószínű csapadék; északnyugaton eső, zápor, másutt zápor, zivatar. A szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, időnként megerősödik, zivatarban viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire még 26 és 33, a Dunántúl északi felén már csak 20 és 25 fok között valószínű. Késő este 18, 24 fok várható.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, de eleinte keleten, délután nyugaton néhány órára kisüthet a nap.
  • Többfelé várható eső, zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél megerősödik, Észak-Dunántúlon és zivatarok környezetében viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 16, 20, másutt 22, 30 fok között alakul.

 

hétfő

  • Nyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Keleten, illetve középen, egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, néhol zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

 

kedd

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csak néhol lehet záporeső.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

 

szerda

  • Túlnyomóan derült, napos, száraz idő lesz.
  • Keleten helyenként megélénkül az északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Gyengén felhős, napos idő lesz, csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között alakul.

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fronthatásra nem kell számítani. Holnap érkezik a következő front. A parlagfűre érzékenyek számíthatnak az allergiás tünetek megjelenésére, tapasztalhatnak orr- és szájnyálkahártya viszketést, orrfolyást, tüsszögést, szemviszketést.

A légnyomás emelkedik.