Országos kánikulát ígér a jövő hét

2021. június. 11 11:22

Vasárnapra több fokot hűl az idő egy hidegfrontnak köszönhetően, mely még hétfőn is érezteti hatását. Keddtől intenzív melegedés kezdődik, a jövő hét második felében nagy területen megközelítjük a 35 fokot.

Szombaton fátyol- és gomolyfelhők zavarják a napsütést, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől egyre vastagabb felhők érkeznek, és megnövekszik a felhőzet. Napközben helyenként, elsősorban a Dunántúlon számíthatunk záporra, zivatarra, majd egy kisebb szünet után estétől egy hidegfront érkezik északnyugat felől, ami mentén intenzív zivatartevékenység valószínű. Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Hajnaltól észak felől csökken a felhőzet.
  • Napközben a sok napsütés mellett felhőátvonulások várhatók, általában kevés, keleten több gomolyfelhővel.
  • Napközben helyenként valószínű záporeső, nagyobb eséllyel az ország keleti felén.
  • Az északnyugati szelet erős, sok helyütt viharos lökések kísérik.
  • Hajnalban 12, 19, a délutáni órákban 21, 27 fokot mérhetünk.

 

HÉTFŐ

  • A nyugati megyékben kevesebb, másutt több gomolyfelhő zavarja a napsütést.
  • Helyenként előfordulhat zápor, nagyobb eséllyel a Dunától keletre.
  • Az északi szél sokfelé erős lesz.
  • A hőmérséklet hajnalban 5, 14, délután 22, 27 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Inkább csak a keleti határ közelében valószínű egy-egy zápor.
  • Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérik.
  • Hajnalban 8, 16, a délutáni órákban 25, 29 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

 

SZERDA

  • Többnyire napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Legfeljebb egy-egy zápor fordul elő.
  • Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 18, a csúcshőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Többnyire napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Inkább csak egy-egy zápor fordulhat elő.
  • Helyenként megélénkül a déli szél.
  • A hajnali 12, 20 fokról 29, 34 fokig melegedhet fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.