A hétvégén komoly fordulatot vesz időjárásunk, ugyanis kelet, északkelet felől rendkívül hideg levegő áramlik fölénk egyenesen Szibéria szívéből.
Szombaton nagy területen csökken a felhőzet, többórás napsütés várható, de az Alföldön és a főváros tágabb térségében maradhatnak felhős tájak. Számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a keleties szél. A csúcshőmérséklet -2 és +5 fok között valószínű, északkeleten fagyhat napközben is.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
snow-59141_1280
Vasárnap derült, napos és borult, párás tájak egyaránt lesznek, utóbbira egy északnyugat-délkeleti tengely mentén van nagyobb esély. A borult tájakon hószállingózás, esetleg ónos szitálás lehet. A keleties szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -10 és -2 fok között alakul, de az északkeleti, északi harmadban akár több fokkal hidegebbet is mérhetünk. A csúcsérték -5 és +2 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
napos_tel_havas
Hétfőn derült, napos, illetve borult, párás területek egyaránt lesznek. Utóbbira továbbra is egy északnyugat-délkeleti tengely mentén van nagyobb az esély. A borult tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A minimum általában -12 és -5 fok között alakul, de az északkeleti, északi harmadban, illetve délnyugaton ennél több fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak, néhol -20 fok közelébe süllyedhet a hőmérséklet. A csúcsérték -8, 0 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
bench-2593368_1920
Kedden derült, napos, illetve borult, párás területek egyaránt lesznek. A borult tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -21 és -7 fok között alakul, az északkeleti, északi harmadban lesz a leghidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet -9, 0 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
ho_derult_tel_erdo
Szerdán derült, napos, illetve borult, párás területek egyaránt lesznek. A borult tájakon hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. Többnyire gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -21 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +1 fok között alakul.
Fotó megosztása:
napos_tel_havas
Csütörtökön derült, napos, illetve borult, párás területek egyaránt lesznek. A borult tájakon hószállingózás előfordulhat. Az északias szél többnyire mérsékelt lesz. Hajnalban -21, -8, délután -8, +1 fok valószínű.
Fotó megosztása: