Rövid felfrissülés következik

2020. augusztus. 17 13:07

Záporok, zivatarok tarkítják az időt továbbra is. Marad a fülledt idő, a nappali felmelegedés mértéke azonban néhány fokot mérséklődik. Délkeleten tart ki legtovább a meleg.

Kedden felhős időben lesz részünk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. A reggeli, délelőtti órákban keleten is gyengül, szűnik a csapadék, majd nyugat felől újabb hullámban számíthatunk záporokra, zivatarokra. A Dunántúlon az északnyugati, másutt a délnyugati, nyugati szelet kísérik élénk, néhol erős lökések. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Északkeleten, keleten kezdetben nagyrészt erősen felhős lesz az ég, majd ott is felszakadozik, csökken a felhőzet, másutt a gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap.
  • A Dunántúlon helyenként, a Dunától keletre még többfelé várható záporeső, zivatar.
  • Sok helyütt megélénkül, időnként megerősödik az északnyugati, nyugati szél.
  • Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is várhatók.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a csúcshőmérséklet általában 24 és 29 fok között alakul, de északkeleten helyenként csak 22, 23 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Általában sok napsütés várható kevés fátyol-, illetve gomolyfelhővel. Keleten helyenként még erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés.
  • Főleg keleten néhol még előfordulhat záporeső, zivatar, estefelé ott is megszűnik a csapadék.
  • Az északi, északnyugati szél időnként megélénkül, zivatar térségében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Általában gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A változó irányú szél általában gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Általában gyengén felhős, napos időre van kilátás.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt keleti, délkeleti szél várható, de a Kisalföldön megélénkülhet a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • A hosszabb-rövidebb napsütés mellett főleg nyugaton és északon erősebben megnövekedhet a felhőzet.
  • Elsősorban a nyugati, illetve az északi területeken fordul elő szórványosan záporeső, zivatar.
  • Kezdetben mérsékelt lesz a légmozgás, majd sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugatira forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21, a csúcshőmérséklet általában 27 és 32, északnyugaton 23 és 26 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.