Rövid ideig tart a havas, téli idő

2021. január. 31 13:13

Több helyen már vasárnap napközben elolvadt az éjszaka lehullott hó, de a vastagabb hóval borított Dél-Dunántúlon is jelentős enyhülés várható keddtől kezdődően.

Hétfőn észak, északnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap, de a Tiszántúlon többnyire erősen felhős marad az ég. Eleinte délkeleten még több helyen várható havazás, havas eső, majd fokozatosan megszűnik a csapadék. Az ország nagy részén mérsékelt marad a szél, de a Fertő-tó körül a déli, északkeleten az északi szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között várható.

 

kedd

  • Hajnalban ködfoltok képződhetnek, majd napközben általában változóan felhős lesz az ég több-kevesebb napsütés is lehet, majd délután nyugaton megnövekszik a felhőzet.
  • Legfeljebb néhol alakulhat ki jelentéktelen csapadék.
  • Néhol megélénkül a délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és -6 fok között alakulhat, de a kevésbé felhős, havas részeken jóval hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul.

 

szerda

  • Éjszaka mindenütt megnövekszik, napközben vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
  • Szórványosan valószínű eső, zápor.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul, de az Északi-középhegységben hidegebb is lehet.

 

csütörtök

  • Változóan felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Elszórtan alakulhat ki eső, zápor.
  • A délnyugati, nyugati szél megélénkül, többfelé meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul.

 

péntek

  • Éjszaka megnövekszik a felhőzet, napközben már erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan valószínű eső, záporeső.
  • Néhol megélénkül a keleti, délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul, de északkeleten hidegebb is lehet.

 

szombat

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan valószínű eső, zápor.
  • A nyugati, délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között alakul, de északkeleten hidegebb is lehet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás